1989 óta gyártottak mobilokat, most visszavonultak

Kyocera DuraForce Ultra 5G
Vágólapra másolva!
1989 óta gyártott mobiltelefonokat a Kyocera, de a fogyasztói szektortól most végleg visszavonul a cég.
Vágólapra másolva!

A Kyocera hivatalosan is megerősítette a napokban, hogy távozik a fogyasztói mobilpiacról. Bár 1989 óta gyárt mobiltelefonokat, idén februárban már 16,6 millió dolláros veszteséget halmozott fel. Mivel a fogyasztói piac nehezen megy az ágazatban, ezért úgy döntöttek, kilépnek, és már csak az üzleti ügyfeleket szolgálják ki.

Kyocera DuraForce Ultra 5G Forrás: The Verge

Más mobilgyártók is szorult helyzetben vannak, csökkenő vásárlásokat és profitot tapasztalnak – de a Kyocera számára a kínai márkák mellett az olyan japán riválisok is fenyegetést jelentettek, mint a Sharp vagy a Sony.

A Kyocera teljesen tehát nem tűnik el, de a fogyasztói szektorban már nem látjuk, több mint 30 év után.