Letett az aggodalmakat keltett ötletéről a Samsung

Samsung, Galaxy S23, széria, csúcsmobil, okostelefon
Az ultra 6,8 inches QHD+ Super AMOLED kijelzőt kapott
Vágólapra másolva!
Már így is Galaxy mobilok millióin vált nemrég elérhetővé a Bing chatbotja.
Vágólapra másolva!

Hullámokat vetett hírrel állt elő április közepén a The New York Times, értesülései szerint a Samsung aktívan vizsgálta az alapértelmezetten beállított Google keresőmotor lecserélésének lehetőségét a Galaxy mobilokon és tableteken, a chatbottal is felszerelt Bing léphetett volna a helyébe.

Javarészt objektív okokból elsöprő a Google keresőmotorok piacán való elsősége Forrás: Origo

Most friss hírek érkeztek az ügyben, a The Wall Street Journal belsős forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy a Samsung jegelte a Bingre való átállást, a Google marad a gyári keresőmotor a termékein. A döntés okait illetően nem tudtak mit mondani a források, ezek szerint annyira közel mégsem állnak a tűzhöz, bár a végeredmény tekintetében ennek nincs jelentősége a felhasználók számára.

Viszont ez nem jelenti azt, hogy a Bing és a chatbotja ne lennének máris több millió Galaxy terméken elérhetőek, hiszen jó ideje előtelepítve megtalálható rajtuk a Microsoft tulajdonában lévő SwiftKey billentyűzet, amelyből mindkettő közvetlenül elérhető. A Microsoft és a Samsung már régóta folyamatosan együttműködnek, emberemlékezet óta találhatóak az előbbi által fejlesztett appok az utóbbi androidos eszközein.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!