Másodrangúak a PC-s játékosok a Sony számára

the last of us part 1 videojáték sony playstation 5 naughty dog
The Last of Us Part 1
Vágólapra másolva!
Éveket kell várniuk a PlayStation-exkluzívok elérhetővé válására.
Vágólapra másolva!

Remek bevételforrásra tett szert a számítógépes játékosok megcélzásával a Sony, az eredetileg PlayStation-exkluzívnak készült játékai eddig folyamatosan jól teljesítettek a kasszáknál. Ennek megfelelően a legutóbbi pénzügyi eredményeinek ismertetésekor a vállalat újból megerősítette, hogy a PC-s átiratok kiadása már az üzletének szerves részét képezi, folyamatosan fogja csepegtetni a termékeket az új közönség számára.

Muszájból elveszi a számítógépes játékosok pénzét is a Sony, de sok szeretetre és megbecsülésre nem számíthat az új közönsége Forrás: Naughty Dog / Sony

A kis befektetéssel nagy bevételt generáló PC-s verziók sikere viszont nem jelenti azt, hogy a Sony ne tekintene másodrangú vevőkként a számítógépes játékosokra. A PlayStation-üzletágat vezető Jim Ryan a Famitsunak adott interjújában közölte, hogy azoknak jellemzően 2-3 éveket kell majd várniuk a cég sikerjátékainak platformjukon való elérhetővé válására.

Ez önmagában nem újdonság, a Sony mindig is egyértelművé tette, hogy a portot kapó exkluzívjai csak számottevően a PlayStationön való debütálásukat követően jönnek majd PC-re. A lépés üzletileg érthető, hiszen ezen játékok célját a PlayStation konzolok, a hozzájuk csatolt szolgáltatások, és persze a rájuk készült egyéb játékok értékesítése jelenti.

A számítógépes portok azoknak szólnak, akiket semmivel sem sikerül rábírni a PlayStation megvásárlására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!