Aki rosszul hall, az most örülhet egy vezeték nélküli fülhallgatónak

Samsung Galaxy Buds2 Pro
Vágólapra másolva!
A Samsung Galaxy Buds2 Pro a legutóbbi frissítése révén képes felerősíteni a környező hangokat.
Vágólapra másolva!

Több vezeték nélküli fülhallgató is kínált már olyan módot, ami a környező hangok felerősítése révén segít azoknak, akiknek nem olyan jó a hallása. A napokban a Samsung is bejelentett egy ilyen frissítést a Galaxy Buds2 Próhoz.

Samsung Galaxy Buds2 Pro Forrás: Samsung

Heteken belül válik elérhetővé a lehetőség a környező hangok felerősítésére, az Ambient Sound funkció két további szintet kap. A funkciót klinikai körülmények között is tesztelték az Iowai Egyetemen, az eredmények szerint az enyhe és közepes hallássérültek esetében jelentősen javította az eszköz a beszéd megértését. Csendes helyen való kommunikációban is segít továbbá az eszköz.

Fontos kiegészítés, hogy a jobb és a bal oldalon eltérő szinteket lehet beállítani, így személyre szabva az erősítést, saját igények alapján. Az Adapt Ambient Soind pedig képes automatikusan beállítani mindent a füleinkhez.