Jön a legtöbbek által kért funkció a Windows 11-be

windows 11 laptop notebook számítógép
A kép csak illusztráció
Vágólapra másolva!
Plusz könnyűvé válik a lefagyott alkalmazások erőszakos kilövése.
Vágólapra másolva!

A Windows 11 várhatóan idén ősszel érkező főverziója több kisebb jelentőségű, azonban szükség esetén különösen hasznos újítást is kínál majd a felhasználók számára, a RAR és 7-Zip formátumú tömörített fájlok kezeléséről nemrég már beszámoltunk.

Felül az alapértelmezett Tálca, alul a tálcagombok összevonásának kikapcsolása után megjelenő változat Forrás: Bleeping Computer

Ezzel szerencsére nem ért véget a nóta, a fontosabbal kezdve a Microsoft végre eljutott a visszajelzési központban a messze legtöbbek által kért funkció implementálásáig: kikapcsolható lesz a tálcagombok összevonása. Az összevont tálcagombokat még a Windows 7-ben vezette be a Microsoft, azonban sokan kényelmesebbnek tartják a régimódi kinézetet, mikor az appok ikonjai mellett látszik a címsorukban lévő szöveg is, így egyszerűbb az ablakok beazonosítása és a rájuk való átváltás. Ez különösen igaz lehet, ha több példány is fut ugyanabból a szoftverből.

További releváns fejlesztés, hogy a Windowsok története során először végre lehetőség lesz a lefagyott programok Tálcáról való erőszakos kilövésére is, nem kell majd emiatt behozni a Feladatkezelő alkalmazást. A kényszerített bezáráshoz csak rá kell majd kattintani a kívánt alkalmazás tálcás ikonjára a jobb egérgombbal, a környezeti menüben lesz az új opció.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!