Lejárt szavatosságú funkciótól búcsúzik a YouTube

alvás, ágy, mobilozás
Vágólapra másolva!
Teljesen szükségtelenné tette a rövid videók felemelkedése.
Vágólapra másolva!

Nem minden a konkurenciától lemásolt ötlet állja ki az idők próbáját, a YouTube bejelentette az évekkel ezelőtt az Instagramtól átvett Stories funkció nyugdíjazását. Történeteket csak a mobilappjaiban lehet létrehozni és megtekinteni, képeket és rövid videókat tudnak összefűzni bennük a felhasználók, a sztorik legfeljebb hét nap után automatikusan törlődnek.

A többség jó eséllyel már évekkel ezelőtt el is felejtette, hogy a YouTube is támogatja a történeteket Forrás: Shutterstock

A YouTube-történetek széles körben soha nem váltak népszerűvé, a TikTok által sikerre vitt rövid videók felemelkedésével pedig látszólag végleg eltűnt az igény a formátumra. Emiatt a YouTube most bejelentette a történetek nyugdíjazását, 2023. június 26-tól nem lehet majd többé sztorikat megosztani a szolgáltatásban.

A formátumot igénybe vett kisebbségnek a rövid videók és a közösségi bejegyzések használatát javasolja a videómegosztó.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!