Bemutatkozott az Apple új csúcstelefonja, az iPhone 16 Pro Max

iPhone 16 Pro
iPhone 16 Pro
Vágólapra másolva!
Az Apple őszindító eseményen bemutatták a legújabb iPhone családot. Az iPhone 16 és 16 Pro hamarosan a boltokba is kerül.
Vágólapra másolva!

Az Apple magyar idő szerint hétfő este 7-kor tartotta most már szokásosnak mondható őszi nagy bemutatóját, ahol menetrendszerűen leleplezte az új iPhone-okat, és új sorozat érkezett a cég okosóráiból is. A látottak alapján elmondható, hogy habár a gyártó kétségtelenül továbbra is a csúcsot képviseli és számos területen még mindig komoly előnnyel rendelkezik a konkurensekhez képest, a tavalyi modellekhez képest visszafogott előrelépést és viszonylag kevés igazi újdonságot hozott az iPhone 16.

Apple iPhone 16 bemutató
Az Apple iPhone 16 bemutatója elkezdődött.

A bemutató a már-már szokásosnak mondható kisfilmmel kezdődött, amiben bemutattak több olyan embert, akik valamilyen szinten az Apple termékeinek köszöneti az életét, vagy az életminőségének javulását. Ezután Tim Cook nyitotta meg az eseményt és bejelentette az első termékcsoportot, az új okosórákat, tehát mi is azzal kezdünk.

Apple Watch Series 10

Az Apple új okosórásja alumínium és titán házzal érkezik és nagyobb kijelzőt, valamint újratervezett formákat kapott. Így ez az óra az eddigi legnagyobb kijelzős Apple óra, amit valaha kiadtak. A kijelzője ráadásul 40%-kal fényesebb, mint az elődje – így azért érdekes kérdés lesz az eddig sem túl acélosnak nevezhető üzemidő. Főleg, hogy ez az eddigi legvékonyabb Apple Watch is (9,1mm).

Apple iPhone 16 bemutató
Az új Apple Watch is elég menő lesz.

Viszont cserébe 30 perc alatt 80%-ra feltölthető és természetesen kapott egy halom új funkciót, például az Apple jelenlegi hero funkcióját, a mesterséges intelligenciát is. Emellett az egészségfigyelő rendszere is fejlettebb lett, így például az alvásfigyelő funkció ezentúl az alvási apnoét is képes felismerni, amivel sokat segíthet az alvásdiagnosztizálással foglalkozó szakorvosoknak.

Apple iPhone 16 bemutató
A szatén fekete modell pedig elképesztő!

Az alumínium, vagy titánházas modell három gyönyörű (ezüst, arany, sötétszürke) színben érkezik és természetesen zafírkristály előlappal rendelkezik. és 399 dolláros áron indul az értékesítése szeptember 20-án.

A komolyabb sportolóknak szánt Apple Watch Ultra 2 idén már szatén fekete színben, szintén szatén fekete titán milanese szíjjal is kapható 799 dolláros áron lehet előrendelni és szintén szeptember 20-án érkezik.

AirPods

A bemutató az Apple fül- és fejhallgatóival folytatódott, melyek két új termékkel bővültek, bemutatkozott az AirPods 4 és az AirPods Max.

Az AirPods 4 az Apple állítása szerint az eddigi legkényelmesebb fülhallgatója és képes olyan okos funkciókra, mint például, hogy felismeri, ha rázzuk a dejünket, vagy bólogatunk, így szavak nélkül is tudjuk vele irányítani például a személyi asszisztensünket (Sirit). Ezenfelül képes felismerni, ha beszélnénk valakihez és ilyenkor lehalkítja a zenét és kikapcsolja a zajszűrést (már ha van benne, mert nem mindegyikben van). A zajszűrős 179, az anélküli 129 dolláros árról indul.

Íme az árak!

Ezután az AirPods Max következett, ami az Apple csúcs fejhallgatója, 549 dolláros áron. Erről csak annyit mondtak, hogy az elődjénél is szuperebb lesz, jobban szól majd, mint bármi eddig, amit az Apple gyártott és szeptember 20-án érkezik.

Apple iPhone 16 bemutató
A hallásvizsgálat és a hallásjavító funkció nagyon érdekes szolgáltatás lesz!

Ezek az új fülesek és a korábbiak közül is pár kap még egy érdekes funkciót, a hallásvizsgálat és hallásjavítás lehetőségét, ami az Apple health appjában aktiválódik és egy iPhone kell majd a használatához.

iPhone 16

Az Apple új okostelefonja, az iPhone 16 új színeket kapott és két méretben jelenik majd meg. az iPhone 16 6.1 hüvelykes, az iPhone 16 Plus 6,7 hüvelykes méretben. Az előlapját egy kerámia „pajzs” őrzi, ami 50%-kal erősebb, mint a korábbi iPhone-ok előlapi védelme.

Apple iPhone 16 bemutató
Új színek, új szolgáltatások!

A telefon kapott egy dedikált akciógombot is, amit tetszés szerint programozhatunk és akár az épp aktuális időtől is függő funkciót is beállíthatunk rá. Például megtehetjük, hogy beállítjuk, sötétedés után a telefon lámpáját kapcsolja fel – a sötétedés idejét a naptárunkból is ki tudja olvasni. A telefon peremébe süllyesztett több funkciós kameravezérlő gombot amiérintésérzékeny felülettel látták el, így apró kézmozdulatokkal is vezérelhetjük a telefonunk kameráit.

A telefon természetesen megkapta az Apple hihetetlen, elképesztő és kivételes mesterséges intelligencia funkcióit is, amik nélkül nem is érti az ember, hogy eddig hogyan bírtuk túlélni a világ gonoszságát. Például cuki ikonokat használhatunk vele, vagy elvont kifejezések segítségével is kereshetünk a fotóink közt. De arra is képes, hogy a telefon személyi asszisztensét (Sirit) olyan szintre fejlessze, hogy sokkal pontosabban megértse, mit is szeretnénk tőle. Ez azért lássuk be, tényleg fontos és a személyi asszisztensek jelenlegi funkcionalitását tekintve ezen a téren szinte semennyi fejlesztés nem túl sok. Ide tartozik a kép alapú mesterséges intelligenciás keresés is, ami, ha lefotózunk valamit, máris feldob a telefonunkra valami ahhoz kapcsolható keresési találatot vagy ajánlatot. Ezt az Apple vizuális intelligenciának nevezi. Ehhez a hátlapon található 12 és 48 megapixeles kamerákat használhatja. Az Apple új, A18-as processzorával a telefonok gyorsabbak, erősebbek és kevesebbet fogyasztanak a cég szerint – reméljük, ezeket az állításokat hamarosan letesztelhetjük. 799 és 899 dolláros áron indul az értékesítésük (iPhone 16 és 16 Plus).

iPhone 16 Pro

Az Apple zászlóshajója és ennek is a plus verziója a legnagyobb iPhone (6,9”), ami valaha elkészült. A három kamerás csúcsmodell megkapott minden funkciót, amit a kisebb testvérei, de természetesen jóval erősebb fotós funkciókkal büszkélkedhet. Kapott a tesókhoz képest például egy fejlettebb kamerarendszert. Ezt egy 48 megapixeles fusion, egy 48 megapixeles ultra széles és egy 12 megapixeles, ötszörös telefotó kamera alkotja.

Apple iPhone 16 bemutató
Apple iPhone 16 Pro és Pro Max. Gyönyörű, erős és nagy!

A belsejében egy A18 Pro chip dobog. Ennek köszönhetően videós feladatokra, de még játékra is hihetetlenül gyorsan reagál és a különböző felhasználási területeken átlagosan 20-30%-kal gyorsabb, mint az elődje, de van, amiben akár kétszer is gyorsabb. 

Az Apple iPhone 16 Pro fekete titán, fehér titán, natúr titán és sivatag titán házakban érkezik és az ára 999 dollár lesz, az iPhone 16 Pro Max pedig 1199 dollárba fog kerülni. Ezek a készülékek is szeptember 20-tól lesznek kaphatóak. A hazai árak az Apple viszonteladói vagy a hazai mobilszolgáltatók honlapjain találhatóak meg hamarosan, de mi is mindjárt összeszedjük őket:

A hazai iPhone induló árak tehát (a legkisebb elérhető tárhellyel):

  • Apple Watch Series 10: 189 990Ft
  • Apple Watch Ultra 2: 379 990Ft
  • EarPods Max: 239 990Ft
  • EarPods 4(zajszűrős): 84 990Ft
  • EarPods 4(zajszűrő nélkül): 59 990Ft
  • iPhone 16: 399 990Ft
  • iPhone 16 Plus: 449 990Ft
  • iPhone 16 Pro:  499 990Ft
  • iPhone 16 Pro Max:  599 990Ft

 

Összegzés

Az Apple ismét megpróbált nagyot gurítani és persze minden készüléke kicsit jobb, szebb, gyorsabb, kisebb, vagy nagyobb lett – attól függően, hogy melyik a menőbb -, de azért egyre inkább érezni, hogy nem egyszerű kitölteni a rendelkezésre álló 1,5-2 órás „műsoridőt” újdonságokkal, pláne olyan újdonságokkal, amit gazán újnak számítanak, nem pedig egy tavalyi funkció továbbfejlesztésének. Ilyen lenne például az Apple várva várt hajtogatható telefonja, aminek bejelentését idén is hiába vártuk. De igazából ennél nem is vártunk többet. Talán majd legközelebb.

A teljes bejelentést pedig itt nézheti meg bárki angol nyelven:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!