Lassan már rá sem lehet ismerni az évtizedeken keresztül ugyanazon üzleti praktikák mentén működött játékiparra, a fejlesztési költségek elszállása és a felvásárlásokon keresztüli konszolidációk miatt a Sony és a Microsoft is kénytelenek voltak új utakra térni. A Sony esetében ez egyelőre abban nyilvánult meg, hogy a legtöbb esetben tisztes várakozást követően PC-re is kiadja a házon belül fejlesztett sikerjátékait, míg a Microsoft számítógépek után már PlayStationre is elkezdte megjelentetni az xboxos játékait.
Az utóbbi egy viszonylag új kezdeményezés, eddig a Sea of Thieves volt a legkomolyabb olyan játék, amelyet a Microsoft elérhetővé tett az Xboxszal rivális konzolra. Idén viszont lendületet kaphat a folyamat, elkezdenek majd befutni az első igazán fontos címek a Sony konzoljára, az Indiana Jones and the Great Circle biztosan megjelenik majd PS5-re a tavasszal.
Ráadásul nem lesz egyedül: csütörtökön a Microsoft váratlanul a Forza Horizon 5 nyílt világú autóversenyzős játék PS5-re való kiadását is bejelentette, ez szintén a tavasszal gurul majd be a japán konzolra.
A korábbi pletykák után nem titulálható váratlannak a fejlemény, azonban mégis mérföldkőnek mondható, miután a Forza Horizon 5 az Xbox-üzletág valaha volt egyik legsikeresebb játéka, tavaly novemberben Xbox és PC platformokon együttesen bő húszmillióan játszottak vele. A közösködésnél tartva nem lesz hiány a rivális versenyzőkben, a PS5-ös játékosok képesek lesznek az Xboxon és PC-n játszókkal versenyezni.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!