Az első Nintendo Switch már a piacra kerülésének az idején is rendkívül alacsony számítási teljesítményű volt, legnagyobb részt emiatt a nagy költségvetésű, alapvetően PlayStation / Xbox / PC platformokra készített játékok java soha nem vált elérhetővé rá. Vannak kivételek, ám ezek a drámai grafikai butítások ellenére is jellemzően rossz sebességgel futnak, nem a Nintendo kézikonzolján érdemes játszani velük.
Iparági bennfentesek most jó hírekkel szolgáltak, a masszívan erősebb Nintendo Switch 2-re már olyan kaliberű játékok is megjelenhetnek, amelyek futtatásáról szó sem lehetett az elődjén.
Az új konzolra az összes nagy játékkiadó szeretné eljuttatni a meglévő és a jövőbeli játékait.
Az érdeklődők között a Microsoft és a Bandai Namco is megtalálhatóak, most pedig érkezett egy lista, hogy a felek melyik meglévő termékeket vagy szériákat szeretnék majd valamikor a jövőben eljuttatni a Nintendo Switch 2-re. Egy megbízható szivárogtató szerint az előbbi a Flight Simulator 2024-et, a Halo The Master Chief Collectiont, a Diablo IV-et, a Call of Duty-t, a Fallout 4-et, továbbá a Starfieldet adná ki rá, míg az utóbbi az Elden Ringet és a Tekken 8-at portolná a kézikonzolra.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!