Visszavásárolja egyes régi mobiljait a Samsung

Vágólapra másolva!
Elsőként a hazájában indult el a program, de nemzetközivé válhat.
Vágólapra másolva!

Az Apple számos országban már régóta jelen van a használt okostelefonok piacán, az új iPhone-ok vásárlásakor hajlandó beszámítani a vevők régi készülékeit. A jó állapotú és eladható mobilokat ezután közvetlenül értékesíti, ami nem feltétlenül hatalmas üzlet számára, de a módszerrel képes valamelyest beszivárogni a használt mobilok piacára, miközben potenciálisan növeli az új készülékeinek az eladásait, továbbá javítja az ügyfelek márkahűségét.

samsung galaxy z fold 4 mobilozás
Samsung Galaxy Z Fold 4
Fotó: Jonas Leupe / Unsplash

Most a Samsung is hasonló programot indított elsőként Dél-Koreában, ráadásul sokkal jobb feltételek mellett, új telefon vásárlása nélkül veszi vissza a megfelelő régebbi modelljeit. Az érdeklődők postával vagy futárszolgálattal küldhetik vissza a korábbi mobiljaikat, azok az állapotuk alapján osztályozva lesznek (kiváló, jó, újrahasznosítandó), a vevők pedig modelltől és besorolástól függően utalással kapják meg a pénzüket.

A jövőben a Samsung szeretné további piacokon is elérhetővé tenni a programot, azonban a nemzetközi terjeszkedéssel kapcsolatos részletekkel még nem szolgált.

A Dél-Koreában jelenleg visszaküldhető készülékek:

  • Galaxy S20
  • Galaxy S20+
  • Galaxy S20 Ultra
  • Galaxy S21
  • Galaxy S21+
  • Galaxy S21 Ultra
  • Galaxy S22
  • Galaxy S22+
  • Galaxy S22 Ultra
  • Galaxy S23
  • Galaxy S23+
  • Galaxy S23 Ultra
  • Galaxy Z Flip 3
  • Galaxy Z Flip 4
  • Galaxy Z Flip 5
  • Galaxy Z Fold 3
  • Galaxy Z Fold 4
  • Galaxy Z Fold 5

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!