Egy megfizethető tévé, ami megérdemel egy próbát

Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk a TCL C655 Pro televíziót. Ez a tv megmutatja, hogy miért lett a TCL a világ egyik legnagyobb televíziógyártója.
Vágólapra másolva!

A hatalmas kínai televíziógyártó, a TCL Magyarországon is egyre inkább megkerülhetetlenné válik. A cég ott van már minden kilométerkőnél, és kellő gyakorisággal jelentkezik friss modellekkel. A vállalat hagyományosan erős a nem túl drága termékek világában, és a közelmúltban pont egy ilyen televíziót hozott el a hazai boltokba.

TCL C655 Pro televízió tévé tv
A TCL C655 Pro Magyarországra is megérkezett.

Ez a TCL C655 Pro, amelynek 65 colos változata 260 000, kisebb, 55 colos rokona pedig 210 000 forintba kerül. Mint ahogy az a szerkesztőségünkben tett látogatása során nyomban kiderült, az üzembe helyezés senkinek sem okozhat gondot.

A kis formatervezett talpak egyszerűen felszerelhetőek rá, és ezeknek köszönhetően kicsit ki is lóg a tömegből. Magától értetődően, ha valaki akarja, akkor akár fel is lógathatja a falra. A megjelenése modern, látszik rajta, hogy ez egy modern, mai tv.

A tudása is modern

A tesztelés során arra a következtetésre jutottunk, hogy tudásában is megfelel a jelen kor által támasztott követelményeknek. Rendelkezik egy beépített számítógéppel, aminek a teljesítménye nem túl nagy, de ahhoz bőven elég, hogy lehessen YouTube videókat, Disney+ vagy Netflix filmeket nézni rajta. Összesen több, mint 10 000 applikáció tölthető rá, és akár az internetes oldalak felkeresését is biztosítja.

Természetesen a választékban rengeteg játék is megtalálható, azonban a már említett beépített computer nem elég erős ahhoz, mindegyikkel normálisan elboldoguljon. Így tehát a szebb megjelenésű applikációk, például az Asphalt 8 autóverseny, vagy az EA FC25 foci játék, csúnyán szaggatnak.

Bombasztikus megszólalás

Egy ilyen árkategóriájú televíziótól általában nem kapunk remek hangminőséget, de bizony a C655 Pro az a kivétel, amely erősíti a szabályt. A japán Onkyo cég által fejlesztett és gyártott hangrendszer ugyanis tartalmaz egy beépített, nagy teljesítményű basszushangszórót is. Ennek hála pedig a mélyek is egészen szépen, gazdagon dörrennek meg. A hangerő kiemelkedő, hibák nem tapasztalhatóak, szóval a mai tévék közül tényleg felfelé lóg ki.

TCL C655 Pro televízió tévé tv
A hangja kiváló.

A látványvilág terén az elvárásaink visszafogottak voltak, hiszen ebbe a termékbe egy LED háttérvilágítású, kvantumpontos LCD kijelzőt építettek, ami ma már kicsit korszerűtlennek számít. Az tény, hogy egy jobb prémium termékkel, tehát például a cég QD-Mini LED modelljeivel nem kelhet versenyre, ám így is tisztességes teljesítményt nyújt.

TCL C655 Pro televízió tévé tv
QLED technológiát használ. A képe remek

Ez egy 4K-s televízió, tehát a felbontása megfelelő. A fényereje a hasonló QLED tévéknél jóval nagyobb, és ennek következtében egy akár egy világos szobában is használható marad. Tévé műsoroknál, filmeknél vagy sportközvetítéseknél is jól szerepelt. Játszani is lehet veled, e az igaz, hogy mivel csak 60 Hz-es, ezért nem lehet kihasználni vele azokat a lehetőségeket, amik egy erős konzolgép vagy PC rejt magában. Egy dolog nem tetszett benne: Ha nagyon oldalról tekintünk rá, akkor olyan, mintha itt-ott szürke foltok jelennének meg, ami kicsit zavaró lehet.

TCL C655 Pro - Megvennénk?

A termék kipróbálása során arra a következtetésre jutottunk, ez egy remek tv, legalábbis ahhoz képest, hogy mennyibe kerül. A magas fényerő és a remek hangzás nagy erőssége, és különösebb gyengeségét nem tapasztaltuk. A TCL C655 Pro a maga árszintjén egy remek modell, aki ennyit szánna televízióra, az írja fel a listára ezt is.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!