Gigantikus kártérítést fizetett az Intelnek az EU

intel core processzor cpu gamer gaming pc számítógép geforce
Fotó: Andrey Matveev / Unsplash
Vágólapra másolva!
Bő félmilliárd euró kamat járt egy régi bírság mérséklése miatt.
Vágólapra másolva!

Borzasztóan kínos helyzetbe került az Európai Bizottság, kénytelen volt 515,55 millió euró kártérítést fizetni az Intel számára. Az ügy még a kétezres évek második felében kezdődött, az EB versenyügyi vizsgálatot indított az Intel ellen, mert a panaszok szerint az 2002-2007 között nagy kedvezményeket adott a termékeinek használatáért cserébe a számítógépgyártók számára, hogy tönkretegye az AMD eladásait a processzorok piacán.

Az ügyben 2009-ben született ítélet, ebben 1,06 milliárd euró bírság kifizetésére kötelezték az Intelt. A vállalat nem adta fel a harcot, a legvégsőkig támadta a döntést, 2022-ben pedig sikerült 376 millió euróra csökkentenie a versenyellenes magatartás miatt kiszabott bírságot. 

Az új bíró nem találta kellően bizonyítottnak a cég ellen felhozott vádpontok egy részét, továbbá az üzleti praktikák által okozott kár tényleges mennyiségét.

Ezzel jogi értelemben végleg lezárult a régi ügy, azonban az Európai Bizottság nem csak az eredeti bírság egy részét volt kénytelen visszatéríteni az Intel számára, hanem ki kellett fizetnie rá a kamatot is, erre ment most el az említett bő félmilliárd euró az adófizetők pénzéből.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!