Minél előbb frissíteni kell a Windowst

Vágólapra másolva!
Négy nulladik napi sebezhetőséget javított februárban a Microsoft.
Vágólapra másolva!

A Microsoft magyar idő szerint kedd este elérhetővé tette a különféle támogatott termékeihez, többek közt a Windowsokhoz és az Office csomagokhoz készült legújabb biztonsági frissítéseit. A februári hibajavító kedden 55 sebezhetőséget szüntettek meg a vállalat illetékesei, ebből három kapott kritikus besorolást, négy pedig nulladik napinak bizonyult. A nulladik napi sérülékenységek közül kettő bizonyítottan aktív kihasználás alatt áll.

windows update
Ötvenöt sebezhetőségtől szabadultak meg februárban a Microsoft termékei
Fotó: Origo

A Windows 10 felhasználói számára további érdekesség, hogy a rendszerhez most kiadott összegző frissítés települése mellett az új Outlook levelezőapp is felkerül majd a számítógépeikre

Akinek nincs rá szüksége, az szabadon eltávolíthatja, bár a jelenléte nem okoz gyakorlati problémát.

A Microsoft most kiadott frissítései gyári beállítások mellett rövidesen maguktól települnek majd a Windows 10 és Windows 11 rendszerű számítógépekre, de a Gépház alkalmazás Windows Update részében egy manuális frissítéskereséssel megsürgethető az installációjuk.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!