Eredetileg kevés ismert hibája volt a Windows 11 tavaly ősszel megjelent 24H2 főverziójának, azonban ez nem maradt így sokáig, a terjesztésének szélesebb körű megkezdését követően csak úgy záporoztak a beszámolók a különféle kisebb és nagyobb gondokról.
Az egyik legfurcsább hibát az jelentette, hogy a Windows 11 legújabb változata nem volt hajlandó települni az ASUS két belépőkategóriás laptopjára. A probléma a Vivobook 14 (X415KA) és a Vivobook 15 (X515KA) modelleket érintette, az utóbbi a közelmúltig Magyarországon is kapható volt, jó eséllyel tisztességes mennyiséget sikerült eladni a bruttó százezer forintos gépből.
Most végre megoldás született a gondra, az ASUS készített egy frissített BIOS/UEFI alaplapi rendszerszoftvert a termékekhez, ennek a telepítését követően már nem hiúsul meg a legújabb Windows 11 telepítése.
Nagyon jó hír a laptopokkal rendelkezők számára, hogy a Windows Update magától installálni fogja a hibát megoldó frissítést, ez követően pedig fel fogja ajánlani a legújabb Windows 11-re való átállást.
Ennek megfelelően a laptopok tulajdonosainak nincs teendőjük, minden megy majd magától, nem kell manuálisan frissítgetniük a laptopjuk alaplapján futó rendszerszoftvert.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!