Óriási üzletté vált az elmúlt évtizedben a genetikai adatokon alapuló családfakutatás és eredetkutatás. Az érdeklődők nyálminta alapján elérhetővé tehetik az ezzel foglalkozó internetes szolgáltatásokban a genetikai adataikat, hogy megismerjék a származásukat és azonosítsák a távoli rokonaikat.
Az iparban utazó szolgáltatások ugyan világszerte több millió felhasználót tudhatnak a hátuk mögött, de nyereségesen nem feltétlenül képesek működni. Most megbukott az ipar egyik legismertebb neve, csődeljárást kezdeményezett az amerikai 23andMe, a vagyonelemeinek értékesítésével kívánja legalább részben rendezni a hitelezők felé fennálló adósságát.
Ez igencsak érdekes helyzet, hiszen nem csak az ügyfelek személyes adatai, de a legtöbb esetben a géntérképük is a rendelkezésére áll.
A csődbe ment szolgáltatás azt állítja, hogy az ügyfeleknek nem kell aggódniuk, tiszteletben tartja a jogaikat és a magánszférájukat, ezek figyelembe lesznek véve a csődeljárás során. Viszont semmiféle ígéretet sem tett arra, hogy az ilyenkor elvárhatónak megfelelően minden adatukat megsemmisíti, nem bocsátja azokat áruba.
Jelen pillanatban úgy fest, hogy az ügyfelek személyes adatai és DNS-információi az eladandó tételek listáján vannak, és ahhoz a licitálóhoz kerülhetnek majd, amelyik a legtöbbet hajlandó fizetni értük.
A helyzet miatt Kalifornia állam főügyésze egy sajtóközleményben azt tanácsolta a 23andMe felhasználóinak, hogy töröljék a regisztrációjukat a szolgáltatásban, előtte pedig ne felejtsék el a nyálmintájuk megsemmisítését kérni, ha annak idején a megőrzésére kérték a családfakutató szolgáltatást. Eközben az Egyesült Királyság adatvédelmi hivatala is reagált a csődeljárás hírére, formálisan emlékeztette a szolgáltatást, hogy a brit polgárok adatainak kezelésére a GDPR rendelkezései hatályosak, nem kereskedhetnek szabadon a személyes és érzékeny adataikkal.
Pár éven belül ez a második óriási botrány a 23andMe háza táján, a szolgáltatás tavaly szeptemberben 30 millió dollár kártérítést kifizetésébe egyezett bele, miután az előző évben hackerek 6,4 millió ügyfelének személyes adatait és genetikai információit lopták el. Az ügy jó eséllyel nagy szerepet játszott abban, hogy eddig bírta a szolgáltatás.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!