Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.huAz elmúlt hónapokban óriási felhajtás tört a rendkívül népszerű Assassins' Creed játék széria legfrissebb epizódja, az Assassin's Creed Shadows körül. Rengetegen szálltak bele páros lábbal a fejlesztőkbe, kritizálva őket számos ok miatt. Erről mi is írtunk korábban az Origo Techbázis hasábjain, még egyszer ebbe nem mennénk bele. Az tény, hogy többször elhalasztották a megjelenését, de most végre megjelent, és a botrányok miatt óriási volt az érdeklődés iránta. Mi is megszereztük, hogy megnézzük milyen lett, képes lehet megmenteni a közelmúltban nagy bajba került fejlesztő céget.

Célpont: Japán
Az Assassin's Creed játékok sajátossága, hogy mindig más-más történelmi korban, és helyszínen játszódnak. Róma, Egyiptom, Görögország és Britannia után a legfrissebb epizódban a középkori Japánba látogatunk, hogy ismét a jó oldalon küzdjünk a gonosz Templomos rend ellen. A játék cselekménye egészen pontosan az 1579-es év Japánjában, a Szengoku-korszakban játszódik, amely a belső háborúk és politikai intrikák időszaka volt. A játékosok két főszereplő, Naoe és Yasuke bőrébe bújhatnak, akik különböző háttérrel és motivációkkal rendelkeznek. Naoe egy tapasztalt shinobi, míg Yasuke egy afrikai származású szamuráj, aki történelmileg is létezett személy. A történet során a két karakter sorsa összefonódik, miközben a játékosok betekintést nyerhetnek a korabeli Japán társadalmi és politikai viszonyaiba.
A stílus maradt a régi, tehát egy nagy, szabadon bebarangolható területen kell különféle feladatokat teljesíteni. Ne legyünk szemérmesek, általában ezek arról szólnak, hogy valamilyen átkozott földesurat, haramiavezért és annak a bandáját levadásszuk. Egy olyan programról van szó ugyanis, ahol óriási szerep jut a lopakodásnak, a harcnak és az akciónak.

A program elképesztően hangulatos, tényleg úgy érezzük magunkat, mintha a nindzsa vagy szamuráj bőrébe bújtunk volna. Ebben persze óriási szerepet kap a kiváló grafika. A látvány elképesztően részletes, az animációk gyönyörűek, a táj körülöttünk pedig élőnek tűnik. Mindenütt emberek mászkálnak, állatok rohangálnak, a növényeket fújja a szél, szóval az illúzió tökéletes. A sokat kritizált készítők komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy az épületek, ruhák, ételek tényleg a középkori Japánt idézzék.
A játék során rengeteg mindent megtanulhatunk a Felkelő Nap Országáról, és erről a hektikus korszakról, amikor az első európai kereskedők megjelentek a klánok által uralt szigeten.
Szavatosság
A Ubisoft megőrizte az Assassin’s Creed sorozat nyílt világú RPG-formuláját, miközben új elemekkel bővítette azt. A felfedezhető világ lenyűgözően részletes, a japán városok, templomok, falvak és természeti környezetek élettel teliek. Maga a történet különösebb fordulatokat nem tartalmaz, az viszont érdekes, hogy egy fiatal törékeny shinobi leányt, és egy nagydarab, lassabb, de erősebb hatalmas szamurájt is irányíthatunk.:
- Naoe a gyors és csendes kivégzések mestere, füstbombákat, rejtett pengét és egyedi ninja-fegyvereket használhat.
- Yasuke pedig páncélozott szamurájként a nyílt összecsapásokra specializálódott, erőteljes kardcsapásokkal és parry-mechanikával operálva.
A lopakodási rendszer is fejlődött, a környezeti rejtőzködési lehetőségek kibővültek, és a sötétség, illetve az időjárás is hatással van a lopakodás sikerességére. Új mozgásmechanikák is bekerültek, például a falon futás és a lassított időben végrehajtott támadások.
Emellett persze megmaradtak az RPG, azaz szerepjáték elemek is, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy mi dönthetjük el, hogy milyen irányba fejlődjön a karakter. Milyen tulajdonságai legyenek erősek, illetve gyengébbek.

Ez pedig óriási szerepet játszik a már említett akciójelenetek során, hiszen az ellenfeleket így számtalan különféle módon legyőzhetjük. Nyíltsisakos küzdelemben, meglepetésszerűen támadva, vagy akár távolsági fegyverek használatával. Ez biztosítja egyben a hosszú szavatosságot, hiszen a program nem válik unalmassá. Pláne úgy, hogy csak úgy mellékesen fel kell építenünk egy új városkát is, amihez állandóan gyűjtögetni kell a nyersanyagot, és menedzselni az erőforrások felhasználását. Feladat tehát van bőven, unatkozni nem fogunk.
Teljesítmény és optimalizáció
A játék teljesítménye hardverfüggő. Egy erősebb PC-n vagy next-gen konzolon a látványvilág hibátlanul fut, de a régebbi eszközökön néhol akadozás tapasztalható. Az NVIDIA RTX-kártyák Multi Frame Generation technológiájával a teljesítmény jelentősen javul, így 4K vagy akár 8K felbontásban is élvezhető a játék. A hosszú töltési idők és a néha furcsa mesterséges intelligencia azonban még mindig problémát jelenthet néhány játékos számára.
Assassin's Creed Shadows: szerintünk
Az új Assassin's Creed egy alaposan átgondolt program lett. Az irányítás, kezelés remek, a program nagyon stabil, és félelmetesen szórakoztató. Rengeteg időt lehet vele eltölteni tartalmasan. Nekünk nagyon tetszett, szerintünk bőven megéri az árát. Ezt azért is érdemes kiemelni, mert a szoftver nem olcsó, mi a Playstation 5-ös verzióval játszottunk, ami 29 990 forintba kerül, az is igaz viszont, hogy a topjátékok mind ebben a magasságban futnak és ebben az esetben ennyi pénzért nagyon sokáig tartó szórakozást kapunk. Az Assassin's Creed: Shadows egy fantasztikus program, megérdemelné, hogy kihúzza a kiadót, az Ubisoftot a csávából. Ami mondjuk nem lesz egyszerű, de az sokat mond, hogy A Ubisoft bejelentése szerint az Assassin's Creed Shadows megjelenésének napján több mint egymillió játékos próbálta ki a játékot, két nappal később pedig ez a szám elérte a kétmilliót. Egy héten belül a játékosok száma meghaladta a hárommilliót, ami a sorozat egyik legjobb indulását jelzi.