Komoly Streisand-hatást generált jogi manőverbe kezdett a Facebook és az Instagram anyacége, a Meta betiltatna és eltüntetne egy napokban megjelent könyvet. A Gondatlan emberek: egy figyelmeztető mese a hatalomról, a kapzsiságról, és az elveszett idealizmusról című kötetet egy volt dolgozója írta a Facebooknál eltöltött idejéről.
A Meta jogi úton próbálja eltüntetni a Sarah Wynn-Williams által írt könyvet, a jogi képviselője szerint hamis, a vállalatot és egyes alkalmazottait rágalmazó és lejárató történetek találhatóak benne. A Facebooknál 2011-2017 között alapvetően Sheryl Sandberg asszisztenseként dolgozott írónő többek olyanokat állít, hogy a Meta nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője szexuálisan zaklatta, Sandberg pedig intim kapcsolatban volt egy 26 éves asszisztenssel.
A Meta jogásza a volt dolgozó menesztésekor aláírt szerződésre hivatkozva egy vésztárgyaláson megtiltotta Wynn-Williams számára, hogy becsmérlő kijelentéseket tegyen a céggel és a dolgozóival kapcsolatban, a korábbi becsmérlő kijelentéseit vissza kell vonnia és a lehető legteljesebb mértékben el kell tüntetnie, a könyvének reklámozását és terjesztését pedig be kell szüntetnie.
A tárgyaláson a könyvet kiadott Macmillian és Flatiron kiadók jogi képviselője is jelen volt, aki vitatta, hogy a Meta ügyvédének egyáltalán lenne joga efféle utasításokat osztogatni.
Mostanra a Meta is csatlakozott a nyilvános csetepatéhoz, állítása szerint Sarah Wynn-Williamst annak idején rossz teljesítmény és mérgező viselkedés miatt menesztette, többek közt félrevezető és alaptalan vádakkal illetett másokat. A cég szerint azóta „Facebook-ellenes aktivisták” pénzelik, a mostani könyv pedig csak a Meta elleni lejárató hadjáratának a legújabb fejezete.
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!