Már a puszta túlélésért küzd az iRobot

irobot roomba robotporszívó
Fotó: Onur Binay / Unsplash
Vágólapra másolva!
Kisebb csoda kellene ahhoz, hogy ne húzza le a rolót a gyártó. Az iRobot nem tudja tartani az árversenyt a kínai gyártókkal.
Vágólapra másolva!

Az egyre több háztartásban megtalálható robotporszívók immáron két évtizedes történetre tekintenek vissza. Az otthoni takarítást megkönnyítő kütyüket az amerikai iRobot dobta először piacra, minden időközben feltűnt újabb gyártó a Roombákat alapul véve kezdte fejleszteni a maga termékeit.

irobot roomba robotporszívó
A következő egy év során eldől, hogy csődbe megy vagy túlél az iRobot
Fotó: Onur Binay / Unsplash

A rendkívüli lépéselőnye ellenére az iRobot már évek óta nagy bajban van, nem képes elég költséghatékonyan működni és elég jó eladásokat felmutatni ahhoz, hogy felvegye a harcot a piaci részesedését felfaló, kínai konkurenciával. Emiatt tavaly Colin Angle alapító és vezérigazgató mellett a munkaerejének 50 százalékát is elveszítette a cég, miután hatósági közbeavatkozások miatt az Amazon mégsem vásárolhatta meg az iRobotot.

Mindezek után az iRobot most hivatalosan megkezdte a túlélésért folytatott, végső csatáját.

Ennek keretében a vállalat teljesen megújította a Roomba robotporszívókat, az idei modellek árkategóriától függetlenül, mind LiDAR-szenzorokat használnak, így elméletben felvehetik a versenyt a kínai konkurenciával. 

Ez remekül hangzik, de pár órával az új termékek leleplezését követően az iRobot brutálisan egyenes tájékoztatást adott a befektetőinek: az előző negyedévben 47%-kal csökkentek az amerikai eladásai, és ha nem fogynak kiválóan a vadiúj termékei, akkor szinte biztosan csak az adósságának újrafinanszírozásával, befektetői tőke bevonásával, vagy saját maga értékesítésével lehet képes 12 hónapnál tovább fennmaradni.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!