A technika csodái voltak, de ma már szinte csak a múzeumban láthatjuk őket

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Emlékszik még a navigációs rendszerre? A joystickre? A VHS videomagnóra? Ilyen és ehhez hasonló technológiákat gyűjtöttünk csokorba. Egykor azt hittük, hogy elképzelhetetlen nélkülük az élet, ma pedig szinte midet pótolhatja egy mobiltelefon.
Vágólapra másolva!

Az életünket évtizedek óta intenzíven formálják a különféle új technológiák. Hatással vannak a munkavégzésünkre, a szórakozási, utazási szokásainkra. Ezek között vannak olyanok, amelyek mind a mai napig velünk vannak, mint például az érintőképernyős okostelefon vagy a laptop. Mások azonban eltűntek, ilyen vagy olyan okok miatt helyüket átvették mások. Mostani cikkünkben épp ezekre fókuszálunk. Azaz azokra a technikai eszközökre, amelyek nélkül egykor elképzelhetetlen volt az élet, és amelyeket ma már alig néhányan használnak.

Különálló navigációs rendszerek az autókban

Évtizedekkel ezelőtt az embereknek még papír térképeket kellett böngészniük az utazásuk során. Ennek volt egy speciális, lapozható verziója, ezt hívták úgy, hogy autós térkép, mert nem kellett kihajtogatni, hogy egy lepedőnyi papírral takarjuk el a teljes szélvédőt, hanem - jó esetben - a sofőr mellett ülő utas szépen lapozgatva követhette az útvonalat, amerre az autónak mennie kellett. Ebben hoztak változást a különálló, azaz úgynevezett standalone autós navigációs rendszerek, amelyek a 2000-es évek elején és közepén élték fénykorukat. Ezek az eszközök GPS műholdak segítségével határozták meg a jármű helyzetét, és előre telepített térképekkel segítették a vezetőket a tájékozódásban.

Navigációs rendszer
Navigációs rendszer. Az okostelefon előtt de a térképek után uralta az autók műszerfalát.

Úgy néztek ki ezek a berendezések, mint ma kisebb okostelefon, csak sokkal vastagabb keretük volt. Olyan cégek uralták ezt a piacot, mint a TomTom és a Garmin, és az termékeik hamar népszerűvé váltak. Pontosak voltak és megbízhatóak, ha az ember megvette hozzájuk a szükséges szoftvert. A kezdetben luxuskategóriás termékek ára hamar zuhanni kezdett, így gyorsan tömegek engedhették meg maguknak ilyen eszközök vásárlását. Volt idő, amikor szinte minden második autóban látható volt ilyen, a műszerfalra vagy a szélvédőre erősített eszköz. 

Azonban a fénykoruk nem tartott sokáig. A 2010-es évektől a okostelefonok és online navigációs appok (pl. Google Maps, Waze) gyorsan kiszorították ezeket az eszközöket. Ráadásul a modern mai autók jó részében beépített nagy képernyős fedélzeti számítógép található, amely tartalmaz navigációs szoftvert. Így a különálló, standalone navigációs eszközök felett mára elszállt az idő. Ebből fakadóan pedig eltűntek, és ma már alig használja őket valaki. 

Joystick

Ez 2025-ben döbbenetesnek tűnik, de volt idő, amikor nem az egér volt a fő vezérlőeszköz a számítógépek mellett, hanem a botkormány, azaz a joystick. Pedig ez volt a helyzet a személyi számítógépek hőskorában, a nyolcvanas években.

Joystick
A joystickről egy egész generációnak a C64 jut az eszébe.

Ezt az érát a Commodore és a Sinclair uralta a C64 és a Spectrum gépekkel, amelyeket ilyen jostickkel kellett irányítani. Sőt, voltak olyan termékek, így például az Enterprise vagy a Videoton TV Computer, amelyek beépített botkormánnyal rendelkeztek. Itt hozzá kell tenni persze azt is, hogy az akkori személyi számítógépeket leginkább játékra használták, nem pedig internetezésre és szövegszerkesztésre. Így természetes volt, hogy a botkormány sokkal jobban ellátta a fő vezérlőelem szerepét, mint egy egér tette volna. Utóbbi elterjedését egyébként a grafikus operációs rendszerek megjelenése segítette, de ez akkor még nem is igazán látszott a horizonton.

Aztán jött az IBM PC és kihasználva az addig uralkodó cégek ügyetlenkedését, letarolta a computerek piacát. Az IBM pedig egy idő után elkezdte a Windows-t futtatni, ami az egeret favorizálta, emiatt pedig a botkormány villámgyorsan háttérbe szorult. Ma már csak néhány speciális, szimulátorok mellé szánt joysticket árulnak, és így totálisan marginálissá vált ez a termékcsoport. 

Hordozható zenelejátszó

A Walkman 1979-es felbukkanása elindította a hordozható zenelejátszók csodálatos karrierjét. Tulajdonképpen a zenevilágot is forradalmasította, hiszen innentől beszélhetünk teljesen személyre szabható zenei élményről. Mindegy, hogy hol voltunk, buszon, utcán, vagy a szobánkban, azt a számot hallgathattuk, ami nekünk tetszett és senki sem szólt bele. A walkamn értelemszerűen felrobbantotta a magnókazetta piacát is ami után jött a CD, azaz a Discman, a Minidisc. A fizikai hordozókat pedig idővel felváltották a digitális állományok, azaz az MP3, a FLAC és a hozzájuk hasonló file-ok. 

Walkman
A walkman a személyes zenehallgatás világát hozta el a 70-es évek végén.

Sokáig úgy tűnt, hogy a mobil, akkumulátoros audió lejátszók elpusztíthatatlanok, és az évek, évtizedek során rendkívül széles választéka jött létre e termékeknek. A skála a néhány ezer forintot kóstáló daraboktól a méregdrága, százezrekbe kerülő, minőségi anyagokból készülő masinákig terjedt. Aztán jöttek az okostelefonok, és megváltoztattak mindent. E készülékekre egyszerűen letölthető zenelejátszó szoftver, az internetes streaming appok pedig további óriási előnyt jelentenek. Így végül már arra sem volt szükség, hogy dalokat töltsön bárki az eszközökre. A hordozható zenelejátszók mára szinte teljesen eltűntek, még egy-két prémium márka talpon maradt, de ők is csak vegetálnak. Egy korszak véget ért, és soha nem tér már vissza.

Videomagnó

A kilencvenes évek egyik legemblematikusabb kütyüje minden vitán felül a VHS videomagnó. E masinák rengeteg magyar háztartásba is bekerültek, és alapvetően alakították át az otthoni szórakozási szokásokat.

Videomagnó
A videomagnó egykor szinte minden háztartás része volt, ma pedig már alig találni működő darabot.

Elképzelhetetlen volt az élet nélkülük sokáig, és rengetegen voltak, akiknek a polcain ott sorakoztak a jellegzetes külsejű videokazetták. Ez a technológia nyitotta meg az utat a kompakt házimozi rendszerek elterjedésének irányába. Azonban a VHS-nek is voltak hátrányai, például hosszadalmas volt visszatekerni a szalagot, és a minőséggel is akadtak problémák. Főleg, ha valamelyik kedvencünket túl sokszor játszottuk le. Akkor a minőség szépen folyamatosan romlott még a legjobb videomagnók esetében is.

Az analóg elven működő eljárás elérte a korlátait, és jött egy új, digitális technológia, amelynél ki tudták küszöbölni e problémákat. A XX. század végén megérkezett a Digital Versatile Disc, azaz a DVD, amely rövid idő alatt nyugdíjba küldte a VHS videomagnókat. Ma már persze nem csak a DVD, de annak sokkal nagyobb felbontású filmeket tároló utódja is az utolsókat rúgja. A sírjaikat az online streaming szolgáltatások ásták meg, ahogy eltűntek a világból a jó kis videotékák is, ahonnan a videokazettákat, vagy később lemezeket lehetett kikölcsönözni még mielőtt egy-egy film letöltése nem tartott 10 percnél kevesebb ideig.

Érdekes tény egyébként, hogy a fizikai adathordozók egyik legismertebb gyilkosa a Netflix is egy DVD-kölcsönző szolgáltatásként indult. Ezt az üzletágát, bármilyen hihetetlen nem egész másfél éve zárta be teljesen a cég.

A videomagnókat viszont már tényleg csak néhány háztartásban találhatjuk meg, és ott is ritkán használják őket - ennyi idő után egyébként nem is nagyon érdemes bekapcsolni őket, ha esetleg előszednénk a szekrény mélyéről. Előbb érdemes keresni egy műszerészt, aki átnézi és az évek során valószínűleg megnyúlt, vagy elporladt gumi ékszíjait kicseréli még mielőtt a készülék beszippantaná a nagyapó felbecsülhetetlen ballagási videóját, vagy a Csillagok háborúja alámondásos verzióját.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!