Gyakran kigyulladnak az e-biciklik, így Londonban már tilos azokat felvinni a vonatra

Vágólapra másolva!
A közlekedési vállalat szerint minden másnapra jut egy kigyulladt akkumulátor. Ezért a londoni metrókból és vonatokból már ki is tiltották őket.
Vágólapra másolva!

Rövid határidővel borzasztó hírt kaptak a vonatos tömegközlekedést és az elektromos kerékpározást kombináló londoniak, 2025. március 31-től kezdve a kettéhajtható modelleket leszámítva nem lesznek felvihetőek elektromos biciklik a földalatti (Underground), a földfeletti (Overground), továbbá az Elizabeth Line és a Docklands Light Railway (DLR) szerelvényeire.

elektromos kerékpár bicikli e-bicikli e-bike
Jellemzően a házilag elektromossá alakított biciklik szoktak kigyulladni, nem a gyári modellek
Fotó: KBO Bike / Unsplash

A Transport for London (TfL) tömegközlekedési vállalat tájékoztatása szerint a nem kettéhajtható elektromos biciklik szerelvényekről való kitiltásának biztonsági oka van, újabban már minden másnapra jut egy tűzeset miattuk.

Az akkumulátoraik hirtelen kapnak lángra és hevesen égnek, miközben rendkívül mérgező füst kerül a levegőbe, ez tette szükségessé a tiltást.

A közlekedési vállalat szerint a lángra kapott biciklik java nem gyárilag elektromos, hanem szereld magad csomagokkal utólag elektromossá alakított modell. Ettől függetlenül a szabály betartásának megkönnyítése érdekében mindkettőre vonatkozik a tiltás, leszámítva a kettéhajtható e-bicikliket, mert azok nyilvánvalóan gyárilag elektromosak.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!