A kukában végezheti a legolcsóbbnak szánt Apple Watch

Vágólapra másolva!
Kritikus gondba futott bele a műanyagházas modellt tervező csapat.
Vágólapra másolva!

Az Apple továbbra is magabiztosan vezeti az okosórák piacát, azonban tavaly aggasztó helyzet bontakozott ki, éves szinten 19%-kal csökkentek a Watch termékek eladásai. Ezzel együtt piaci részesedést is veszített a vállalat, globálisan mínusz hárommal 22%-ra zsugorodott a tortából kihasított szelete.

apple watch okosóra
Fotó: Kenny Eliason / Unsplash

A helyzet kezelésének részeként a vállalat már jó ideje dolgozik a belépőszintű Apple Watch SE következő generációs változatán. A források szerint az Apple nem feltétlenül földhöz ragadt marketingesei kétféle változatot szeretnének piacra dobni belőle: a normál kiadás maradhat a 250 dolláros árnál, ezen túlmenően pedig egy műanyag házért cserébe olcsóbb változatot is készíttetnének belőle, amelyet elsősorban gyerekek általi használatra reklámoznának.

A Samsung 200 dollárért árul efféle okosórát, potenciálisan ez lehet a műanyagházas Apple Watch SE megcélzott árcédulája.

Most a Bloomberg szerint komoly bajban van a műanyagházas Apple Watch SE, a tervezőcsapat két súlyos problémával is szembesült: egyrészt az olcsó műanyag használata miatt elégedetlenek az okosóra kinézetével, másrészt pedig a műanyagozás ellenére nem sikerült csökkenteniük a gyártási költséget.

A jövő zenéje, hogy a mérnököknek vajon sikerül-e megoldást találniuk a problémára. A jelenlegi hírek szerint az Apple valamikor 2025 vége táján szeretné piacra dobni a következő Watch SE-t, így kevés idejük maradt az ötletelésre, miközben a marketingesek állítólag agresszíven kötik az ebet a karóhoz az olcsóbb okosóra kapcsán.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!