Ingyen javítja a tönkretett termékeit a Samsung

Vágólapra másolva!
Hibás szoftverfrissítés végezte ki a drága hangrendszereket.
Vágólapra másolva!

Elsőre remekül hangozhat, hogy szoftverfrissítéseken keresztül már a hangszórók is új funkciókat kaphatnak, de persze buktatója is akad ennek a modern vívmánynak. Most a Samsung egyes ügyfeleinek mehetett el a kedvük a jövőbeli frissítések telepítésétől, körülbelül két héttel ezelőtt a gyártó egyes prémium házimozi hangrendszereit megvásároltak nagy számban panaszkodni kezdtek, hogy használhatatlanná váltak a soundbarjaik.

távirányító tv remote controller tévézés házimozi
Teljesen működésképtelenné váltak az érintett ügyfelek házimozi hangrendszerei
Fotó: Erik Mclean / Unsplash

A kezdetektől fogva sejthető volt, hogy az üzemzavar mögött a hangrendszerek legújabb frissítése állhat. Ezt mostanra a Samsung is megerősítette, a gyártó szerint a hiba „bizonyos 2024-es soundbar modelleket” küldhet az örök vadászmezőkre.

Az egyetlen jó hír, hogy a Samsung amerikai hangtechnikai részlegének vezetője szerint a gond által érintett ügyfelek ingyenes javításra jogosultak, függetlenül a hangrendszerük garanciális állapotától, vegyék fel a kapcsolatot egy szakszervizzel.

A hibára eredetileg panaszkodott ügyfelek javánál HW-Q990D típusú hangrendszert tett tönkre a frissítés, de a jelek szerint a HW-Q800D és HW-S801D modelleket sem immunisak a problémára.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!