Némi közjátékot követően lassan teljes gőzre kapcsol a megfelelő Samsung Galaxy mobilok és táblagépek frissítgetése, a tavalyi csúcskészülékek után hétfőn már Galaxy S23 szériára is megkezdődött az Android 15 alaprendszert és a OneUI 7 kezelőfelületet hozó frissítés kiadása. Ha minden jól megy, akkor ez az új rendszerszoftver június vége tájára minden olyan készülékre megjelenhet, amely egyáltalán megkapja azt.
Ezzel viszont nem ért véget a dal, várhatóan június során máris elkészülhet az Android 16 alaprendszer, a szokásoshoz képest 3-4 hónappal korábban. A Samsung már ennek a kiadására is készül, házon belül a Galaxy S25 szériás készülékeken már teszteli azt, méghozzá a OneUI 8 kezelőfelülettel együtt.
Egyelőre úgy tűnik, hogy semmiféle szenzációt sem kell várni ettől az Android 16 és OneUI 8 frissítéstől, a rövid fejlesztési idő miatt a most kiadni kezdett Android 15 és OneUI 7 kombinációhoz képest csak kisebb reszeléseket tartalmaz.
Most egy korábban megbízhatónak bizonyult szivárogtató azt állítja, hogy megszerezte az Android 16 + OneUI 8 szoftverre frissítendő, Galaxy A-szériás mobilok listáját, a Samsung sok megfizethető mobiljára adhatja majd ki a következő rendszerszoftvert.
A lista fenntartásokkal kezelendő, de a nyilvánosan közölt támogatási idők alapján realisztikusnak tűnik.
Az Android 16-ot jó eséllyel megkapó, Galaxy A-szériás mobilok:
Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!