Drámai fejlesztéseket hozhat az iPad új szoftvere

Vágólapra másolva!
A macOS-re hasonlíthat majd az ősszel érkező iPadOS 19.
Vágólapra másolva!

Idén a szokásosnál érdekesebbek lehetnek az Apple termékeire megjelenő új operációs rendszerek, ezeket a júniusi WWDC 2025 rendezvényen fogja bejelenteni a vállalat, majd a nyár végétől vagy az ősztől válhatnak telepíthetővé a támogatott mobileszközökre és számítógépekre.

apple ipad tablet táblagép éjjeliszekrény
Fotó: Sebastiaan Chia / Unsplash

Az ügy kapcsán már érkeztek hírek, hetek óta tudni lehet, hogy az iPhone mobilokon futó iOS és a számítógépeken használatos macOS jelentős vizuális ráncfelvarrást kapnak majd. Eddig mindenki azt feltételezte, hogy az iPad táblagépeken futó iPadOS lényegében csak megörökli majd az iOS újdonságait, azonban a Bloomberg értesülései szerint ennél többre lehet számítani.

A források azt állítják, hogy az ősszel érkező iPadOS 19 nem csak a látványát tekintve frissül majd, de számos a produktivitást elősegítő fejlesztést kap, jobb lesz az ablakkezelése és a több program párhuzamosan használata.

A hamarosan befutó módosításokkal a táblagépek szoftvere már inkább a macOS-re fog emlékeztetni, mintsem az iOS-re, ami fundamentális változást jelent, a hírek szerint az iPadjeiket számítógépek módjára használók nagyon örülnek majd az új szoftvernek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!