Tömeges elbocsátások jöhetnek a mesterséges intelligencia miatt

Vágólapra másolva!
Az MI-t aktívan használók jobb eséllyel tarthatják majd meg az állásukat. Az Amazon vezérigazgatója már küldött is erről egy körlevelet a vállalat dolgozóinak.
Vágólapra másolva!

Szívderítő vállalati körlevelet küldött az Amazon vezérigazgatója a dolgozóknak, állítása szerint a következő években a generatív mesterséges intelligencia egyre szélesebb körű használata miatt a létszám csökkentésére számíthatnak a munkavállalók.

Az Amazon komoly leépítésekre készül az MI egyre széleskörűbb használata miatt.
Az Amazon komoly leépítésekre készül az MI egyre széleskörűbb használata miatt. Fotó: Daniel Eledut / Unsplash

 

Mit tartalmazott az Amazon körlevele?

Andy Jassy legutóbbi memo-ja – amelyet belső levélként küldött a vállalatnál dolgozóknak, majd nyilvánosságra is hoztak – világosan felvázolja az Amazon nemrég bejelentett stratégiáját. A generatív AI az elkövetkező években alapjaiban újítja meg a munkafolyamatokat, és kevesebb embert igényel bizonyos pozíciókban, miközben új, AI-oriented szerepek is születhetnek.

Bár pontos számokat nem közölt, Jassy hangsúlyozta: nem az azonnali tömeges elbocsátás a terv, hanem a fokozatos elavulás – a természetes fluktuáció révén csökkenhet a létszám.

Ennek ellenére az már közismert, hogy az Amazontól nem állnak távol a tömeges leépítések, 2022 óta csak ezek keretében már 27 ezernél is több munkavállalót küldött el.

A cégvezető nagyvállalati virágnyelven, de nem túl burkoltan közölte, hogy az MI-s eszközöket ötletesen és hatékonyan használó dolgozók számíthatnak a munkájuk megtartására és az előléptetésekre, mert ők lesznek azok, akik segítenek újból feltalálni az Amazont.

Miért történik mindez?

Az Amazon jelentős összeget, mintegy 100 milliárd dollárt fektetett be az AI-infrastruktúra fejlesztésébe, több mint 1000 AI-alapú szolgáltatás és ügynök fejlesztésén dolgoznak. Jassy említette, hogy az AI különböző területeken – például ügyfélszolgálat, raktárlogisztika, termékleírás generálás – már most is komoly hatással van a hatékonyságra.

Ezek az rendszerek nemcsak automatizálják a rutinfeladatokat, hanem lehetővé teszik, hogy a munkavállalók stratégiai, kreatívabb munkát végezzenek. Azonban ezek a változások hatással lesznek azokra a szerepekre is, amelyek ma még emberi munkaerőt igényelnek. 

Jassy részben tájékoztató, részben fenyegető levelének tartalma erősen hangozhat, azonban a nagyvállalatok vezetői manapság egyre inkább ezen a húron pendülnek: szeretnék az MI minél szélesebb körű használatával megtizedelni az emberi munkaerőigényüket, hogy csökkentsék a kiadásaikat és növeljék a nyereségüket.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!