Jól ráfáztak az Apple Store fosztogatói

Vágólapra másolva!
Teljesen felesleges ellopkodni az asztalokon lévő mobilokat. Az Apple már jó ideje felkészült az Apple Store-ok fosztogatása ellen.
Vágólapra másolva!

Bő egy hete forrnak az indulatok Los Angelesben, tüntetések és zavargások törtek ki és természetesen itt is megjelentek azok a fosztogatók, akik az efféle események kibontakozásakor mindig megpróbálják kihasználni a zűrzavart az őrizetlenül hagyott üzletek kirablására. A rendőri erők lefoglaltságát kihasználva ezek a bűnözők most is elkezdték nagyüzemben betörni az üzletek kirakatait, ajtajait. A fosztogatók elsősorban könnyen és gyorsan vihető, de nagy értékű zsákmányokra vadásznak, így például az ékszerüzletek mellett az elektronikai kereskedések, így az Apple Store-ok is közkedvelt célpontot jelentenek számukra. 

apple store sanghaj
Egy Apple Store nem olyan könnyen kifosztható, mint ahogy az elsőre tűnik.
Fotó: Apple

A Los Angeles-i fosztogatók sem különböznek sokban a máshol tomboló bűnözőktől, így természetesen egy Apple Store kereskedést is kifosztottak, a kirakatok betörését követően berohantak, majd minden hirtelen felkaphatót vittek magukkal, elsősorban az iPhone-okra utaztak. Szerencsétlenségükre az Apple már alaposan felkészült az évek során az efféle rablásokra.

Egy Apple Store nem adja könnyen a telefonokat

Az asztalokról lekapott iPhone-ok a biztonsági kábel átvágását követően őrült szirénázásba kezdtek, és üzenetet jelenítettek meg, hogy vigyék vissza azokat a boltba, le vannak tiltva és aktív követés alatt állnak.

Emiatt a tolvajok már a bolt előtt eldobálták a készülékeket és menekülni próbáltak. A rendőrség tájékoztatása szerint legalább három feltételezett fosztogatót sikerült őrizetbe venni, egy nőt még a helyszínen, két férfit pedig röviddel később tartóztattak le.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!