A netről tanulta a szakmát az álfogorvos

Vágólapra másolva!
Legutóbb a gyökérkezelés tudományát sajátította el a Google-lel.
Vágólapra másolva!

A csalók egyik ritka és különleges fajtája az álorvos, őket egyáltalán nem ijeszti meg, hogy a „magánrendeléseiken” akár sebészeti jellegű beavatkozásokat is elvégezzenek a mit sem sejtő pácienseken. Most Csehországban újabb álorvos miatt robbant ki botrány, a 22 éves férfi magát fogorvosnak kiadva több tucat beteget kezelt az elmúlt közel két évben, olyan 65 millió forintnak megfelelő 4 millió cseh koronát keresett a csalásával.

Fotó: Caroline LM / Unsplash

A férfi az internetről sajátította el a szakmát, a Google segítségével tanult meg többek közt fogat húzni és gyökérkezelést végrehajtani, a magánrendelését pedig két családtagja segítette. Egy egészségügyben dolgozó, 50 éves nő fogtömésekhez, fájdalomcsillapítóhoz, ragasztóhoz hasonló ellátmányokat lopott számára, míg egy 44 éves férfi protéziseket készített neki.

A három csalót június elején tartóztatták le, mostanra pedig vádat is emeltek ellenük: illegális vállalkozás üzemeltetésével, pénzmosással, testi sértési kísérlettel, kábítószer-kereskedelemmel, továbbá lopással vádolják őket. 

Az elkövetők bűnösnek vallották magukat, akár 8 évnyi letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak.

A cseh fogorvosi kamarát vezető Roman Šmucler szerint nem hallatlanok a hamis fogorvosokkal kapcsolatos bejelentések az országban, évente olyan tíz eset az átlag, a jelenlegi idén már a harmadik.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!