Nem is konzol, hanem pénznyomda a PlayStation 5

Vágólapra másolva!
Egyetlen korábbi konzol sem hozott ennyi pénzt a Sony konyhájára.
Vágólapra másolva!

Sosem volt titok, hogy az életciklusának körülbelül kétharmadánál járó Sony PlayStation 5 hatalmas üzleti siker. A legfrissebb adatok szerint a 2020 végi piacra dobása óta már 77,7 millió darab fogyott belőle, ezzel jelenleg a világ tizenkettedik legnagyobb darabszámban értékesített játékkonzolja, csak az otthoni konzolokat nézve pedig a hetedik helyen áll.

Felül a konzolgenerációk által hozott bevétel, alul pedig a belőlük származott profit
Fotó: Sony

A Sony most friss információkkal szolgált a PS5 ténylegesen anyagi teljesítményéről, amelyek alapján ez a messze legnagyobb bevételt és profitot hozott modell az otthoni PlayStation konzolok története során.

Eddig 136 milliárd dollár bevételt és 13 milliárd dollár nyereséget termelt. 

Ezekben az értékekben a hardverek és a szoftverek eladásaiból, továbbá a szolgáltatásokból származó bevétel is benne van.

A rekord nem meglepő annak fényében, hogy egyrészt a PlayStationt használók fele már digitálisan veszi a játékokat, ami masszívan csökkenti a terjesztési költségüket, másrészt pedig ebben a generációban már a kezdetektől fogva nagy pénzt hoztak a konyhára a játékok mikrotranzakciós vásárlásai.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!