Egyetértett a feleség panaszaival, válás lett a vége – a férj háborog

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Helyeselt a feleség egyoldalú panaszaira és démonizálta a férjet. Vége a házasságnak, válás lett belőle.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt időszakban nagy érdeklődést váltott ki a trend, hogy az emberek szimbolikusan mesterséges intelligenciás chatbotokkal kötnek házasságot, mert azokat jobb társuknak vélik, mint a valódi embereket. Most újabb aggasztó jelenségről érkezett beszámoló, egy válófélben lévő férj szerint az vetett véget a közel másfél évtizedes házasságának, hogy a sérelmeinek egyoldalú és kritikátlan visszhangzásával a ChatGPT az őrületbe kergette a feleségét.

A férj bevallotta, hogy sosem volt tökéletes a házasságuk, de két éve látszólag kellően helyre tudták hozni azt
A férj bevallotta, hogy sosem volt tökéletes a házasságuk, de két éve látszólag kellően helyre tudták hozni azt
Fotó: Shutterstock

A Futurism-nek nyilatkozva a válófélben lévő férj elmondta, hogy sosem volt tökéletes a közel tizenöt évet élt házassága, megvoltak a magas és a mély pontjai. Emiatt 2023-ban már majdnem szétváltak, de végül sikerült kellően elsimítani a dolgokat, így a feleségével továbbra is egész családban tudták nevelni a két gyermeküket, képesek voltak marakodás nélkül élni.

Doktor ChatGPT elintézte a házasságot

A probléma néhány hónappal ezelőtt újult ki, körülbelül kétévnyi békesség után a férj szerint újból egyre zaklatottabbá vált a felesége, a nyáron újraindultak az óriási veszekedések a régi sérelmek miatt.

Sokáig nem tudta mire vélni a helyzetet, és csak túl későn jött csak rá, hogy a felesége tanácsadónak, terapeutának, bizalmasnak kezdte használni a ChatGPT chatbotot. Szóbeli beszélgetési módban hosszas csevegéseket folytatott vele többek közt a sérelmeiről és a házassági nehézségeiről.

A férj szerint a chatbot folyamatosan és kritikátlanul helyeselt a feleség egyoldalú panaszaira, eközben pedig őt tette minden baj forrásává és felelősévé. A visszajelzéseivel meggyőzte a feleséget arról, hogy mindenben neki van igaza: ő az áldozat, a férj tehet mindenről.

A férjnek a legutolsó nagy veszekedés alkalmával esett le, hogy a ChatGPT-nek köze lehet a felesége állapotához. Veszekedés közben a lakásban lévő, tízéves kisfiuk SMS-t küldött az anyukájának, hogy „légyszi ne váljatok el”. Az üzenetet elolvasva a feleség reflexből utasította a ChatGPT-t, hogy válaszoljon valamit a kisfiú üzenetére.

Ez volt feleség zsigeri reakciója arra, hogy a tízéves kisfia abban a szent pillanatban nagyon aggódott a szüleiért.

A férj szerint lényegében négy hét alatt hullott darabjaira a jó ideje egész rendben lévőnek vélt házassága. Folyamatban van a válás, és a ChatGPT-t nagy mértékben felelőssé teszi a családjának szétszakításáért.

„Nem ad objektív elemzést. Csak azt mondogatja vissza, amit beleteszel” – nyilvánított véleményt a ChatGPT működéséről.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!