Megint drágulnak a játékkonzolok

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Ez az első olyan generáció, ami olcsóbbá válás helyett drágul. A Sony megszorított, a Microsoft konzoljai drágulnak.
Vágólapra másolva!

A választott platformtól függetlenül nincsenek kellemes helyzetben a játékosok: a PC gamereket leginkább a videókártyák orbitális költsége kínozza, a nintendósokat a Switch 2 és a kiegészítőinek az árazása hozta szorult helyzetbe, az Xbox és a PlayStation konzolok pedig állandóan drágulnak.

Az újabb emeléssel az USA-ban idén már 80-100 dollárral nőtt az Xbox Series konzolok ára
Az újabb emeléssel az USA-ban idén már 80-100 dollárral nőtt az Xbox Series konzolok ára
Fotó: Diego Marín / Unsplash

Az otthoni játékkonzolok frontján másodjára jött rossz hír a héten. Elsőként is a Sony egy mukkanás nélkül megkezdte a PlayStation 5 legújabb hardveres változatának a piaci bevezetését, az óriási csend okát pedig az jelenti, hogy visszacsökkentette 825 GB-ra az optikai meghajtó nélküli PS5 Digital Edition háttértárát, miközben a termék ajánlott ára változatlan maradt.

Ehhez ráadásul hozzá kell tenni, hogy idén már emelkedett is a PlayStation 5 Digital Edition európai ára.

Folyamatosan drágulnak jelenlegi generációs konzolok

A hét második rossz hírét az ősellenség Xbox kedvelői kapták, október harmadikától az Egyesült Államokban modelltől függően 20-30-50 dollárokkal nő az Xbox Series konzolok ára. A hivatalos indoklás szerint a „makrogazdasági környezet változásai” miatt volt szükség a lépésre, a virágnyelvű megfogalmazás alatt az amerikai vámokat kell érteni.

Ennek következtében a Series X ára 599,99 dollárról 649,99 dollárra ugrik, míg a gyengébb Series S 379,99 dollár helyett 399,99 dollárba kerül majd. A különleges, 2 TB-os Galaxy Black kiadás pedig már 799,99 dollárért lesz elérhető, ami 70 dolláros drágulás.

Ráadásul idén már volt globális áremelés az Xboxnál, így a mostani drágulással együtt hat hónap leforgása alatt az USA-ban 100 dollárral nőtt az Xbox Series X, és 80 dollárral az Xbox Series S ára.

A helyzet tábortól függetlenül elkeserítő lehet a konzolos gamerek és a játékfejlesztők számára, hiszen a jelenlegi az első olyan konzolgeneráció, ami az életciklusa során olcsóbbá és elérhetőbbé válás helyett rendszeresen és érdemben drágul.

A legnagyobb bajban a legkisebb költségvetésű játékosok vannak, apránként kiárazódnak az állandó drágulások miatt, és ez teljesen független attól, hogy számítógépen vagy konzolon szeretnének-e játszani.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!