A laptopja mentette meg a férfi életét

Vágólapra másolva!
Nemcsak kirabolták, de majdnem agyon is lőtték Brazíliában. A laptopja mentette meg az életét.
Vágólapra másolva!

Többször érkeztek beszámolók arról, hogy mobilok golyófogóként működve életet mentettek, most pedig egy laptop került ugyanezen okból a hírekbe. Egy kínai üzletember október elsején éppen taxira várt a brazíliai Sao Paulóban, mikor úgy döntött, hogy sétál egyet az ötcsillagos szállodájának közelében.

Csak a repülőtéren tűnt fel az áldozatnak, hogy kissé lyukas lett a laptopja. A primitív támadó képes lett volna hisztiből meggyilkolni a férfit, mert nem lophatta el a szatyrát is
Csak a repülőtéren tűnt fel az áldozatnak, hogy kissé lyukas lett a laptopja. A primitív támadó képes lett volna hisztiből meggyilkolni a férfit, mert nem lophatta el a szatyrát is
Fotó: Georgelau / Xiaohongshu

Ez rossz ötletnek bizonyult az erőszakos bűnözéséről ismert nagyvárosban. Egy száz méterre lévő benzinkúthoz érve azt vette észre, hogy fegyveres alak pattan ki egy hirtelen lefékezett kocsiból és felkapja a bőröndjét. Zhang erre a nála maradt szatyrával menekülőre fogta, ebben volt a laptopja, a pénztárcája, az útlevele.

Zhang rohanás közben hátranézve még látta is, ahogy kétszer rálő az erőszakos bűnöző. Nem érzett semmit, azt hitte, hogy vaktöltényeket használt a bűnöző.

A lövések leadása után a bűnöző bepattant a kocsijába és elhajtott.

Megmentette az életét a laptopja

A benzinkút dolgozói meggyőződtek Zhang épségéről, majd hívták a rendőrséget. A helyszínelés során a rendőrök elmondták, hogy ezek a fajta bűncselekmények gyakoriak Brazíliában, és ne számítson rá, hogy sikerül előkeríteni az ellopott holmijait.

Lőttek a MacBookjának, de ez legyen a legnagyobb problémája az életben
Lőttek a MacBookjának, de ez legyen a legnagyobb problémája az életben
Fotó: Georgelau / Xiaohongshu

Zhang a rendkívüli közjátékot követően a reptérre ment, hogy hazarepüljön Kínába. 

Csak a biztonsági ellenőrzésen derült ki, hogy nincs túl jó állapotban a laptopja: a támadó éles lőszerrel lőtt rá, az egyik golyót pedig megállította a MacBookja.

Az áldozat jó eséllyel nem mostanában kíván visszatérni a Brazíliába, de tanácsokat adott az országba utazni kívánóknak: ne csatangoljanak az utcán, ne viseljenek figyelemfelkeltő ruhákat, ne sétáljanak kint a bőröndjükkel. A legfontosabb tanácsa viszont az, hogy ha fegyveres rablóval találják szembe magukat, akkor hagyják a csomagjukat és meneküljenek.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!