Maguktól jelenthetik a kátyúkat az autók

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Forradalmasítaná a közutak karbantartását a Honda. Nem csak a kátyúkat képes jelenteni a rendszere.
Vágólapra másolva!

Nincsenek könnyű helyzetben a közutakat fenntartó szervezetek, a véges erőforrásaik ellenére költői túlzással végtelen mennyiségű útburkolat állapotát kellene folyamatosan figyelemmel követniük. Ez sajnos távol áll a racionálisan kivitelezhetőtől, azonban a Honda most olyan rendszert tesztelt nagy sikerrel, amellyel az autók maguktól képesek jelenteni a kátyúkat és egyéb gondokat.

Itt kátyút és korábbi kátyúzást is detektált a Honda autókra szerelt útellenőrző rendszere
Itt kátyút és korábbi kátyúzást is detektált a Honda autókra szerelt útellenőrző rendszere
Fotó: Honda

A Honda az amerikai DriveOhio szervezettel együttműködve Ohio államban tesztelte a Proactive Roadway Maintenance System nevű megoldását. A kísérlet során kamerákkal és LiDAR szenzorokkal felszerelt járművek közel 5000 kilométert tettek meg városi és vidéki utakon, különböző napszakokban és időjárási körülmények között.

A kátyúktól az eltakart táblákig sok mindent felismer a rendszer

A rendszer nemcsak konkrét kátyúkat, hanem az általánosságban véve rossz állapotú útburkolatot, a sérült korlátokat, a hiányzó vagy takart közlekedési táblákat próbálta azonosítani. A Honda szerint problémás vagy hiányzó táblák felismerése 99%, a sérült korlátoké 93%, a különféle úthibáké pedig 90% hatékonysággal történt.

Az összegyűjtött adatokat az autók valós időben továbbították az Ohiói Közlekedési Hatóságnak, ahol az adatokat felülvizsgálták, majd megkezdték a javítások fontossági sorrendben való beütemezését.

A Honda szerint a rendszere jelentősen csökkentheti a hibák megjelenése és javítása között eltelt időt, hatékonyabbá teszi a munkavégzést, miközben inspekciós költségben évi 4,5 millió dollárt is megtakaríthat az ohiói közútkezelőnek.

A napokban már írtunk autóipari innovációról, feltaláltak egy olyan rendszert, amivel a kocsik képesek detektálni az útra fagyott tükörjeget.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!