Már jövőre befuthat a következő generációs Xbox

Vágólapra másolva!
Az AMD részéről nem probléma a rendszerchipjének a leszállítása. Lényegében egy PC lehet az új Xbox.
Vágólapra másolva!

A Microsoft már tavaly kerek-perec tisztázta, hogy az AMD segítségével dolgozik a következő generációs Xbox termékeken, kézikonzol és otthoni konzol kiadása is tervbe van véve. A jelenlegi értesülések alapján ráadásul nagyon úgy tűnik, hogy ezekkel a termékekkel teljesen új pályára áll az Xbox: a következő generációs termékek alapvetően számítógépek lesznek, de szoftveres kompatibilitási rétegen keresztül játszhatóak maradnak rajtuk az Xbox One és Xbox Series játékai.

Javarészt egy álcázott számítógép lehet a következő Xbox
Javarészt egy álcázott számítógép lehet a következő Xbox
Fotó: Sam Pak / Unsplash

Most a legújabb pénzügyi jelentésének ismertetésekor az AMD vezérigazgatója elmondta, hogy a vállalat készen áll a következő generációs otthoni Xbox játékkonzol 2027-es rajtjának a támogatására.

Az eredetileg megbeszéltnek megfelelően képes lesz tömeggyártani a processzorát és a grafikus vezérlőjét is tartalmazó rendszerlapkát a Microsoftnak.

A memóriaválság keresztbe tehet az Xbox megjelenésének

Ennek megfelelően nem az AMD-n múlik majd, hogy befut-e a jövőre a prémium játékkonzolként pozicionálni kívánt, következő generációs Xbox. Viszont ez nem garancia a konzol 2027-es piacra dobására, a Microsoft kénytelen lehet jelentősen elnapolni a rajtját.

Ennek fő okát a memóriaválság jelenti: már most is döbbenetesen drágák a rendszermemóriaként és háttértárként használt chipek, az éppen futó első negyedévben pedig több kritikus chiptípus ára újból megduplázódhat.

A memóriaválság miatt az olcsóbb tömegterméknek szánt Sony PlayStation 6 piacra dobása sem fog megtörténni 2027 vége táján, az aktuális hírek szerint csak 2029-ben lehet számítani a boltokban való felbukkanására.

Ha szeretne még több érdekes techhírt olvasni, akkor kövesse az Origo Techbázis Facebook-oldalát, kattintson ide!

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!