Kiderült, mi az igazi értelme az okosóráknak, és ez megmentheti az életünket

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Nem az az igazán fontos, mit mér ma az okosóra, hanem az, hogy az évek alatt mit lát rólunk. Öt szakértő beszélgetett Münchenben arról, mit érhetnek valójában az okosórákból, viselhető okoseszközökből kinyert egészségügyi adatok.
Vágólapra másolva!

Annak kapcsán, hogy a Huawei és a Thryve új európai egészségügyi platformot jelentett be, amelynek akár magyarok is a részesei lehetnek, kerekasztal-beszélgetést tartottak az okosórák által begyűjtött egészségügyi információk hasznosságáról. Öt szakértő beszélgetett a müncheni eseményen, ahová Magyarországról egyedüli médiumként az Origo kapott meghívást. A Huawei és a Thryve szakembere mellett három neves professzor is részt vett a beszélgetésen, a közös üzenet pedig meglepően egyértelmű volt: az okosórák legnagyobb előnye nem feltétlenül az újabb és újabb mérőszámokban rejlik, hanem abban, hogy hosszú időn keresztül, természetes élethelyzetekben követhetik az ember állapotának változását.

Mit érhetnek valójában az okosórák által összegyűjtött, hosszú távú egészségügyi adatok?
Mit érhetnek valójában az okosórák által összegyűjtött, hosszú távú egészségügyi adatok? Balról jobbra: James Warren, a Huawei nemzetközi médiaigazgatója, európai stratégiai kommunikációs vezetője, a beszélgetés moderátora, Bartłomiej Guzik, a Lengyel Kardiológia Társaság elnöke, George Stergiou, az Athéni Egyetem Hipertónia Központjának igazgatója, a Nemzetközi Hipertónia Társaság elnöke, Linda Soikkeli, a Huawei helsinki Egészség- és Sportlaboratóriumának vezető klinikai kutatási szakértője, Ramin Khatami, az Európai Narkolepszia Hálózat társalapítója, a Zürichi Egyetemi Kórház Alvásgyógyászati Osztályának igazgatója, Friedrich Lämmel, a Thryve vezérigazgatója - Fotó: Szász Tamás - Origo 

Linda Soikkeli, a Huawei szakértője: a pontossághoz nem elég a jó szenzor

A Huawei helsinki Egészség- és Sportlaboratóriumának vezető klinikai kutatási szakértője szerint a csukló különösen nehéz mérési helyszín: a mozgás, a bőr sajátosságai, a hőmérséklet és más tényezők folyamatosan zavarják a jelet. 

A megoldás szerinte nem egyetlen jobb szenzor, hanem több szenzor, algoritmus, mérnöki és klinikai szakértelem, valamint a felhasználói igények összekapcsolása.

Vérnyomásnál még az is számít, hogy a felhasználó fekszik, ül vagy áll, illetve hogy a kar és a csukló a szív magasságában van-e. Soikkeli arról is beszélt, hogy George Stergiou magasvérnyomás-specialista szakmai visszajelzése nyomán a Huawei egyik helsinki klinikai vizsgálatában elsősorban a szisztolés vérnyomásra összpontosítottak, mivel ezt tartották klinikai szempontból relevánsabb elsődleges vizsgálati mutatónak. 

Érdekes közjáték volt a beszélgetés során, amikor Soikkeli vérnyomásmérős Huawei-órája a 24 órás vérnyomásmérés protokollja szerint jelzett, hogy ideje mérni, a szakember pedig nem zavartatta magát, és felvette az ilyenkor szokásos karpozíciót. Azt nem tudtam 100 százalékosan megállapítani, hogy a Huawei Watch D2-t vagy ennek az idén érkező utódját viselte-e, de ha tippelnem kellene, az utóbbit, a Huawei Watch D3-at, amelyről a vállalat YouTube-odalán már kint van egy rövid beharangozó.

Linda Soikkeli vérnyomást mér - Fotó: Szász Tamás - Origo 

George Stergiou magasvérnyomás-specialista: az ingadozás nem zaj, hanem információ

Az Athéni Egyetem Hipertónia Központjának igazgatója, a Nemzetközi Hipertónia Társaság elnöke különösen kritikusan beszélt a kizárólag rendelőben végzett vérnyomásmérésről. Saját kutatóközpontjának tapasztalataira hivatkozva azt mondta, hogy még erősen szabványosított körülmények között is jelentős lehet a félrevezető eredmények aránya, többek között a fehérköpeny-hatás miatt (vagyis amikor klinikai körülmények miatt érzett izgalom befolyásolja a vérnyomást). Az otthoni mérés fontos, de az is mesterséges körülmények között történik. A hagyományos eszközökkel végzett 72 órás vérnyomásmérést elavultnak érzi, amely nagyon kényelmetlen.

Stergiou professzor egyik legerősebb mondata az volt, hogy

 a vérnyomás változékonyságát sokáig zajként kezelték, miközben valójában további információt hordozhat.

 Szerinte a orvoslás hagyományosan pillanatfelvételekre épül: a vérnyomást vagy a vércukrot egy adott helyen és időben mérik, majd ebből próbáltak következtetni a beteg állapotára. A valódi lehetőség szerinte az lenne a vérnyomás kapcsán, ha látnánk, mi történik munka, stressz vagy alvás közben. A hipertóniaszakértő ezzel a viselhető okoseszközök jelentőségét emelte ki.

Fotó: Szász Tamás - Origo 

Bartłomiej Guzik kardiológus: a trend fontosabb lehet, mint az egyszeri érték

A Lengyel Kardiológiai Társaság elnöke több olyan paramétert sorolt fel, amelyek hosszú távú követése hasznos lehet: ilyen 

  • az edzés utáni pulzus normalizálódása, 
  • a szívverések közötti idő változékonysága (szívfrekvencia-variabilitás), 
  • a terhelés közben mért vérnyomás 
  • és a szervezet maximális oxigénfelvevő képességét jelző VO2 max.
    Utóbbinál külön kiemelte, hogy nem feltétlenül maga az egyszeri érték a legérdekesebb, hanem annak trendje. Ha valaki rendszeresen edz, a VO2 max mégis tartósan csökken, azt Guzik olyan jelnek nevezte, amely miatt érdemes orvoshoz fordulni. 

A jövőben szerinte egy viselhető eszköz több szakterület alapvető mutatóit is figyelheti egyszerre, és segíthet eldönteni, mikor van szükség további kivizsgálásra.

Ramin Khatami alvásszakértő: A pillanatfelvételtől a viselkedésorvoslásig

Az Európai Narkolepszia Hálózat társalapítója, a Zürichi Egyetemi Kórház Alvásgyógyászati Osztályának igazgatója szerint az alváslabor klasszikus problémája ugyanaz, mint a rendelői vérnyomásmérésé: egyetlen éjszakából próbál következtetni egy folyamatosan változó folyamatra. Az alvás azonban minden éjjel más. A viselhető eszközök ezért adhatnak hosszú távú, természetes környezetben gyűjtött adatsort. Khatami ezt úgy foglalta össze, hogy 

a pillanatfelvétel-alapú orvoslástól a hosszú távú, majd a viselkedésre épülő orvoslás felé haladhatunk.

 A technológiának asszisztensként és partnerként kellene működnie: megmutatni a saját szokásokat és azok következményeit, majd kis, teljesíthető változtatásokkal segíteni.

Friedrich Lämmel, a Thryve vezetője: Az okosórák által begyűjtött hosszú adatsor a kutatóknak is aranyat érhet

A Thryve berlini egészségügyi technológiai startup vezetője a kutatás oldaláról közelítette meg a kérdést. A viselhető eszközökből kinyert hosszabb időszakra vonatkozó és nem pillanatnyi adatok szerinte egészen új típusú vizsgálatokat tehetnek lehetővé. 

Ha valakinél ma diagnosztizálnak egy betegséget, és korábban éveken át viselt okosórát, a kutatók megfelelő engedélyek mellett visszanézhetnék, látszott-e valamilyen korai változás a diagnózis előtt.

Hiszen a viselhető okoseszközök ebben a legjobbak jelenleg: észlelik a test szokásos működési mintáitól való eltéréseket. Lämmel szerint ehhez jogi, társadalmi és technológiai szempontból egyaránt most épülnek az alapok. A Terve Researchhez hasonló platformok ezt próbálják megvalósítani.

A korlátlan adatmennyiség önmagában nem segítség

A beszélgetés végén Stergiou egy gyakorlati problémára hívta fel a figyelmet: 

az egészségügy nem bír el korlátlan mennyiségű új adatot.

Szerinte nem elég jó eszközöket készíteni, a rendszernek a háttérben fel is kell dolgoznia az információt, és rövid, egyértelmű, időtakarékos jelentést kell adnia az egészségügyi szakembernek. Ez talán a teljes kerekasztal legfontosabb közös tanulsága. A jövő okosórája nem attól lesz orvosilag hasznosabb, hogy még egy új mérőszám jelenik meg a menüjében, hanem attól, hogy hosszú időn át követi az embert, és a rengeteg adatból képes valóban fontos változásokat kiemelni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!