A Disney és a TikTok nagy megállapodást jelentett be

Vágólapra másolva!
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen az Origo.hu
Az influenszerek felhasználhatják a filmekből származő részleteket. A The Walt Disney Company és a TikTok megállapodása mindkét fél számára előnnyel jár, de nem rizikómentes.
Vágólapra másolva!

A The Walt Disney Company és a TikTok megállapodást kötött, amely lehetővé teszi a tartalomkészítők, influenszerek számára, hogy a videóikban felhasználják a Disney-filmekből – beleértve leányvállalatok alkotásait is – származó részleteket. Ez azt jelenti, hogy olyan népszerű mozikból származó részletek, mint a Star Wars, a Toy Story és a Marvel-filmek, hamarosan megjelennek majd a videókban – amelyeket a Disney rövidformátumú videóplatformján, a Verts-en is megosztanak majd. „A rajongók ma már egészen új módokon fejezik ki a rajongásukat a történeteink iránt” – mondta Asad Ayaz, a Disney marketingért és márkáért felelős vezetője a TikTokkal kötött megállapodás bejelentését követően. A programot először az Egyesült Államokban indítják el, majd később más országokban is bevezetik.

A The Walt Disney Company és a TikTok megállapodást kötött,
Mickey egér és Minnie egér is kiléphet az illegalitásból, és már jogszerűen feltűnhetnek a TikTokon a streaming platform és a The Walt Disney Company megállapodása szerint
Fotó: Bo shou / Pexels

A The Walt Disney Company és a TikTok megállapodása

Egyik vállalat sem hozta nyilvánosságra a megállapodás pénzügyi részleteit, bár következtetni tudunk, ugyanis a megállapodást azt követően jelentették be, hogy meghiúsult a Disney és az OpenAI közötti 1 milliárd dollár értékű megállapodás, amely lehetővé tette volna a felhasználók számára, hogy a Disney karaktereit mesterséges intelligenciával generált videókban használják. Ezt a megállapodást márciusban visszamondták, amikor az OpenAI leállította Sora nevű, mesterséges intelligenciával videókat generáló eszközét, azzal az indokkal, hogy más üzleti területekre kívánnak összpontosítani.

A Disney a világ legnagyobb franchise-ai közül többet is birtokol, ám a közönség figyelme egyre inkább a tartalomkészítők felé fordul

– mondta Matt Navarra közösségimédia-szakértő a BBC Newsnak. „Hollywood korábban a rajongóknak reklámozott, most viszont már olyan alapanyagokat kell adnia a kezükbe, amelyekből ők maguk készíthetnek tartalmakat és népszerűsíthetik a produkciókat. Ez meglehetősen alapvető változást jelent.”

Influenszermarketing: a TikTok lett az egyik legfontosabb reklámfelület

A TikTok közlése szerint platformján tavaly naponta átlagosan 6,5 millió filmekkel és tévéműsorokkal kapcsolatos bejegyzés jelent meg. 

  • A rajongók szívesen használnak filmekből és tévéműsorokból származó klipeket a videóikban, 
  • de hivatalos engedély nélkül ezeket gyakran eltávolítják szerzői jogi panaszok miatt. 
  • Ez megnehezítette, hogy egy-egy nagyobb premier körül készült rajongói tartalmak szélesebb közönséghez is eljussanak.
TikTok-kihívás miatt fulladhatott meg egy 12 éves diák
A TikTokon népszerűsíthetik a hollywoodi produkciókat
Fotó: Solen Feyissa / Unsplash

Matt Navarra szerint a megállapodás a TikTok számára is előnyös, hiszen növeli a platform hitelességét azzal, hogy hivatalos terjesztési partnerré válik Hollywood egyik legnagyobb stúdiója mellett. A szakértő hozzátette, hogy a TikTok ajánlórendszere komoly befolyással bír: képes meghatározni, hogy „melyik szereplő, jelenet vagy akár rég elfeledett franchise válik hirtelen ismét rendkívül értékessé”.

A megállapodás nem kockázatmentes, az európai online szabályozás kapcsán továbbra is komoly vita folyik a TikTok - és más közösségi médiához tartozó platformok - biztonságáról, több ország korlátozni akarja ezeket, és már uniós szinten is foglalkoznak a témával. A Disney-nek a szakértők szerint mindenképpen szigorú ellenőrzési és tartalomszűrési mechanizmusokat kell alkalmaznia annak érdekében, hogy megfelelően válogassa ki a programba bekerülő tartalomkészítői videókat.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!