Apró Sony fényképező tarka színekben

Vágólapra másolva!
Új taggal bővült a japán gyártó stílusos T-sorozata: a Sony Cyber-shot T10 hét megapixeles felbontásával, megnövelt érzékenységével, illetve színes kivitelével hódíthat a piacon.
Vágólapra másolva!

Az új modell valójában két korábbi típus módosított, és egybedolgozott változata, hiszen a tavalyi T9-es változat, illetve az áprilisban bemutatott T30-as egyes jellemzőit egyaránt örökölte. A Cyber-shot T10 külső kialakításában az előbbire, míg belső tulajdonságait illetően az utóbbira emlékeztet.

A Sony új terméke hét megapixeles képérzékelőt kapott, melyhez egy háromszoros Carl Zeiss optikai zoom szolgáltatja a fényt. Az objektív átfogása kisfilmes értékeken 38 - 114 milliméternek felel meg, vagyis nem kimondottan nagy látószögű, ugyanakkor tartalmaz optikai képstabilizátort is.

A Super Steady Shot elnevezésű stabilizátor a kézremegést, a megnövelt, ISO 1000-es értékre is állítható fényérzékenység pedig a téma mozgását hivatott megállítani. Arra természetesen számítani lehet, hogy ilyen magas érzékenység már a képminőség rovására megy, így csupán korlátozottan alkalmazható a gyakorlatban.

Forrás: [origo]

A legújabb Cyber-shot modellt 2,5 collos digitális kijelzővel szerelték fel, melynek felbontása 230 ezer pixeles. A masina MemoryStick Duo, illetve Pro Duo memóriakártyákat fogad, beépített memóriája viszont 56 megabájtra csökkent. A T10-es még augusztus folyamán megjelenik a boltok polcain fekete, fehér, ezüst, illetve rózsaszín borítással. A fogyasztói ár a tengerentúlon várhatóan 400 dollár, azaz 86 ezer forint lesz.