Tekintse meg az Apple tíz legjobb termékét - galéria

Forrás: Origo
1/11
1977-ben bemutatkozott, és hatalmas sikert aratott az Apple II. Három év alatt 210 000 darabot adnak el belőle, ami akkoriban elképesztőnek számított, tulajdonképpen ez volt a világ első széles körben értékesített PC-je.Forrás: Origo
Forrás: Origo
2/11
1984-ben piacra került a Macintosh, komoly sikert aratott, elsősorban a professzionális felhasználók körében. Így alap platformmá vált a filmes, művészeti, sajtó és kiadói iparágakban.Forrás: Origo
Forrás: Origo
3/11
Steve Jobs közben távozott a cégtől néhány évre, majd visszatért, és már az ő vezetése alatt piacra dobták 1998-ban az iMac-et. Minden szempontból, de leginkább a kinézete alapján egy forradalmi számítógép volt.Forrás: Origo
Forrás: Getty Images
4/11
Ahol a Sony elvesztette a fonalat az 1990-es évek végére, ott vette fel az Apple. A 2001-ben megjelent iPod majdnem annyira ikonikus eleme a hordozható zenelejátszásnak, mint a Walkman és a Discman. Az eredeti modellben egyébként még egy pici mechanikus merevlemez dolgozott, a flash memória csak később érkezett.Forrás: Getty Images
Forrás: Origo
5/11
2007-ben jelent meg az iPhone, amivel Steve Jobs megmutatta, hogyan kell elképzelni az okostelefonok jövőjét. Eredetileg senki nem hitt benne, mindenki hatalmas bukásnak jósolta, de a bemutatót követően már mindenki szeretett volna belőle egyet.Forrás: Origo
Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan
6/11
És amit megcsinál az Apple az iPhone-nal, azt utána megcsináta 2010-ben az iPaddel a táblagépek piacán. Azóta is egyeduralkodó a cég ebben a szegmensben.Forrás: AFP/Getty Images/Justin Sullivan
Forrás: Origo
7/11
2008-ban aztán a laptopok piacát is újraértelmezte az Apple, hiszen a MacBook Air annyira vékony volt, hogy Steve Jobs egy borítékból húzta elő. Ez aztán elindította az ultrabookok, vagyis a nagyon vékony hordozható gépek korszakát.Forrás: Origo
Forrás: AFP=Imaginechina/Da Qing
8/11
2008-ban elindult az App Store is, az Apple saját alkalmazásboltja. Erre két évet kellett várni az iPhone megjelenését követően, m azonban már el sem tudunk képzelni egy okostelefont saját bolt nélkül. Pedig az Apple eredetileg még azt tervezte, hogy mezei webes alkalmazásokat tűzünk majd a telefon kezdőképernyőjére.Forrás: AFP=Imaginechina/Da Qing
Forrás: AFP/2016 Getty Images/Stephen Lam
9/11
2016-ban aztán (ugyan nem elsőként), de ismét robbantot az Apple, ezúttal az AirPods vezetéknélküli fülhallgatóval, ami gyakorlatilag minden létező almás géppel kompatibilis volt.Forrás: AFP/2016 Getty Images/Stephen Lam
Forrás: Apple
10/11
2017-ben készült el az iPhone X, mégpedig a telefon tizedik szülinapjára, ami teljesen megváltoztatta, ahogy egy iPhone-ról gondolkodunk. Eltűnt a Home Gomb, az ujjlenyomat-olvasó, a képernyő kitölti az előlapot, és persze ott van az azóta legendássá vált notch, vagyis a bevágás is a tetején. Ezek után mit hoz a jövő az iPhone számára?Forrás: Apple
Forrás: Apple
11/11
És végül +1-ként az Apple Watch, ami a megjelenése óta a legnépszerűbb okosóra, és nem mellesleg több ember életét mentett már meg a különböző okos funkcióival.Forrás: Apple