Újfajta DVD technológia kék lézerrel

Vágólapra másolva!
A japán Toshiba és a NEC bejelentették, hogy olyan új DVD szabvány kifejlesztésén munkálkodnak, amely kék lézeres technológiát használ, az eddigieknél nagyobb tárkapacitást biztosít, és támogatja a jelenlegi lemezeket is.
Vágólapra másolva!

A gyártók tervei szerint már a jövő évben elérhető lesz az újfajta, több adat tárolását lehetővé tevő DVD-technológia, amely a jelenleg elterjedt, vörös lézert használó meghajtók leváltására hivatott. Bár a Toshiba-NEC kék lézeres DVD-i kompatibilisek a napjainkban használatos DVD lemezekkel, nem fognak együttműködni a rivális, Blu-ray elnevezésű technológiával. Ez utóbbi szabvány mögött többek között a Sony, Matsushita, Philips és Samsung vállalatok állnak. A Toshiba egyébként támogatja a későbbiekben várhatóan iparági szabvánnyá váló Blu-ray-t, azonban a vállalat vezetése úgy véli, az első kék lézeres meghajtók esetén fontos a jelenleg használatos lemezek támogatásának képessége, amelyet csak az ő saját szabványuk tud biztosítani.

A Toshiba-NEC páros által kidolgozott technológiát használó lemezek a jelenlegi DVD-k 4,7 gigabájtos kapacitásához képest - két rétegen - 40 gigabájt adatot, vagy 5 órányi nagyfelbontású videoanyagot képesek tárolni. Ezzel szemben a konkurens Blu-ray 27 gigabájt adatot, vagy 2 órányi digitális videot képes raktározni.