Extrém számítógépek versenye

Vágólapra másolva!
Nem mindennapi külsejű számítógépeket díjaznak egy ázsiai versenyen. Az elszánt gépmodderek különleges kreációi között szerepel többek közt gitár, piramis és szélmalom alakú PC.
Vágólapra másolva!

Szélmalom, zöld mező és tehenek: leginkább holland tájképet mintázó terepasztalra emlékeztet az a számítógép, melynek gazdája a PC-k unalmas szürke dobozát igyekezett kissé feldobni. A ránézésre valóban terepasztalnak tűnő komplexum ténylegesen egy átlagos számítógépet takar: a zöld fűvel borított rét alatt egy Pentium 4-es processzor, DVD-meghajtó és az otthoni PC szokásos összetevői rejlenek, a konfigurációt vezeték nélküli billentyűzet és egér egészíti ki. A gép bekapcsolására, illetve újraindítására a réten legelésző, Power, illetve Reset feliratot viselő tehenek szolgálnak.

Forrás: ppcsg.comForrás: ppcsg.com

Tulajdonosa saját szórakoztatása mellett az Intel által meghirdetett úgynevezett modding-versenyre építette a gépet: a megmérettetés szervezői jelen esetben a lehető legextrémebb külsejű számítógépeket díjazzák. A szélmalom mellett nyolc másik gép jutott a döntőbe, ahol az internetezők is leadhatják voksukat kedvencükre.

Forrás: Intel.com
PC az egykori gitár belsejében



Forrás: Intel.com
A Király temploma című pályamű