Csúcsprocesszor kerülhet az autókba

Vágólapra másolva!
A közeljövő autóinak fedélzeti számítógépei képesek lesznek a megengedett határon belül tartani a járművek sebességét. A legújabb technológiák több újítást is kínálnak a közlekedés számára.
Vágólapra másolva!

Egy csúcskategóriás autó processzorteljesítménye manapság az Apollo 11 űrhajó fedélzeti számítógépének kapacitását is messze meghaladja. S amíg korábban csak a luxusautókra volt jellemző az extra felszereltség, néhány éven belül a hátsó ülésbe épített videokonzolok, a fedélzeti navigációs rendszerek, valamint a vezeték nélküli kommunikációs technológiák is szériafelszerelésnek számítanak majd annak a 38 autógyártónak a 75%-a esetében, amely a US Telematics Research Group (TRG) friss felmérésében szerepelt.

A hátsó ülésbe épített szórakoztatóeszközök, például DVD-lejátszók, játékkonzolok és Hi-Fi audiorendszerek egyre megszokottabbá válnak az amerikai gépjárművekben - írja az Információs Társadalom es Trendkutató Központ Infinit hírlevele. Az autógyártók azonban nem csak a szórakoztató berendezések beépítésével igyekeznek nagyobb bevételre szert tenni, hanem a rendelkezésre álló számítógépes kapacitás egyéb ésszerű és célszerű lehetőségeinek kihasználását is megcélozzák. Elképzelhető például, hogy a különböző motortípussal felszerelt modellek helyett olyan motorvezérlő szoftverrendszereket alkalmaznak majd, amelyek megszabják, hogy a gépkocsi az adott útszakaszon milyen motorteljesítményre legyen képes.

Automatikus sebességkorlátozás

Martin Illsley, az Accenture kutatólaboratóriumának igazgatója szerint a motorvezérlő rendszereket vezeték nélküli kommunikációs berendezésekkel kombinálhatják, amelyek akár a sebességkorlátozások betartatásában is szerepet játszhatnak. Az erre alkalmas technológia ma már rendelkezésre áll. A Leeds-i Egyetem Közlekedéstudományi Intézete például egy olyan hatéves kutatási projekt közepén tart, amelynek célja egy intelligens sebességkorlátozó rendszer kifejlesztése. Illsley azonban úgy látja, ha bevezetik azt a megoldást, mellyel a közlekedési táblák korlátozásait feldolgozó és érvényesítő motorvezérlő rendszerek képesek lesznek a megjelölt sebességhatáron belül tartani a járművek haladását, a szabályok alkalmazása már nem technikai, hanem társadalmi kérdés lesz.

A General Motors OnStar nevű rendszere például a motorvezérlés, a vezeték nélküli kommunikációs rendszer és a globális helymeghatározó rendszer (GPS) mellett műszaki segítségnyújtást és egyéb szolgáltatásokat is kínál a járművezetőknek. Az OnStar 2007-re a GM Egyesült Államokban gyártott járműveinek standard felszerelése lesz. A további újítások között olyan gyújtásszabályozó rendszerek is megtalálhatók, amelyek az autó beindítása után csökkentik a gyorsításkor keletkező káros anyagok kibocsátását. Léteznek olyan intelligens fékberendezések is, amelyek a fékpedálon levő láb mozgását figyelve vészhelyzet esetén gyorsabb fékezést tesznek lehetővé.

A fent említett rendszerek esetében lényeges szempont, hogy ezek a sofőr tudta nélkül, automatikusan működjenek. Derek Charters, a Motor Industry Research Association tanácsadója szerint a változás ütemét az ergonómiai szempontok és az innovatív megoldások vezetőkkel való megismertetése szabja majd meg.