Vágólapra másolva!
Az AMD hétfőn új, asztali PC-kben használatos lapkát jelentett be: az Athlon 64 FX-57-es jelű, borsos árú típust a gyártó  kifejezetten csúcsgrafikás játékszoftverek használóinak szánja.
Vágólapra másolva!

Az AMD jelenlegi leggyorsabb, egy processzormaggal szerelt, asztali PC-kbe szánt lapkája 2,8 gigahertzes órajelen működik, 90 nanométeres gyártási eljárással készül, s 64 bites arhitektúrával rendelkezik.

A gyártó közlése szerint az új lapka képes kiszolgálni az újonnan megjelenő, egyre élethűbb grafikával rendelkező, így meglehetősen nagy hardverigénnyel rendelkező játékok igényeit. Az AMD saját mérései szerint az új Athlon 64 FX processzor háromdimenziós megjelenítést használó játékok futtatása esetén 20 százalékkal nagyobb teljesítményt nyújt hasonló kategóriás társainál. Az új processzor egyelőre feltehetően nem terjed el széles körben: ezer darabos rendelés esetén darabára mintegy ezer dollár, azaz nagyjából kétszázezer forint.

A vállalat a jövőben tervezi a lapka két processzormaggal szerelt változatának bemutatását is, ám ennek bevezetésére várhatóan csak akkor kerül majd sor, ha elterjednek az első olyan játékprogramok, amelyek képesek lesznek kiaknázni a kétmagos lapkák nyújtotta extra funkciókat - a manapság megjelenő játékok zömét ugyanis még hagyományos chipekre tervezik.

A játékmániásoknak szánt lapka mellett az AMD útjára bocsátotta az Athlon 64 X2 jelzésű, kétmagos processzorát is. Az új lapkát asztali munkaállomásokba, illetve asztali konfigurációk kiváltására, s nem elsősorban mobil használatra szánt noetszgépekbe szánják.