Kurblis laptopok a fejlődő országoknak

Vágólapra másolva!
A százdolláros laptopot tervező kutatók szeretnék elérni, hogy a világ legszegényebb országaiban is számítógéphez jussanak a gyerekek.
Vágólapra másolva!

Az ötletet Massachusetts Institute of Technology (MIT) informatikai kutatásokkal foglalkozó részlegének alapítója, Nicholas Negroponte találta ki, és még a januárban tartott davosi világgazdasági fórumon beszélt először az elképzelésről, amelyet élete legfontosabb ügyének tart - írja a CNet. Az általa létrehozott "One Laptop Per Child" (minden gyereknek egy laptop) nevű nonprofit szervezet már tárgyalásokat folytat a brazil, a dél-afrikai, a kínai, az egyiptomi és a thaiföldi kormánnyal arról, hogy a százdolláros gépek első, 15 millió darabos szériáját ezekben az országokban osztanák szét, de emellett Massachusetts kormánya is az MIT-vel összefogva juttatná számítógéphez az amerikai államban élő diákokat.

Halózati munkára készen

A strapabíró masinák gyártási költségét a programban részt vevő országok fizetik majd. A gépek 500 megahertzes processzort, 1 gigabájt memóriát és Linux operációs rendszert kapnak majd. A laptopokhoz egy különleges, alacsony fogyasztású kijelzőt terveznek az MIT mérnökei, amelynek színes és fekete-fehér üzemmódja is lesz, hogy erős napfényben is látható legyen, áramellátásukat pedig a hálózati adapter vagy akkumulátor mellett egy beépített kurblis dinamóval is biztosítani lehet majd.

A laptopokat modemmel és a drót nélküli Wi-Fi kapcsolat opciójával szerelik majd, és egy beépített adatátviteli funkció révén képesek lesznek arra, hogy több összekapcsolt gép osztozzon ugyanazon a netkapcsolaton. Negroponte amiatt nem aggódik, hogy a fejlődő országokban, ahol a gépeket szétosztják, elérhető lesz-e az internet, mivel ennek megoldására már számtalan kezdeményezés született. Az igazi akadály mindeddig a számítógépek hiánya volt, mondta el a professzor.

Elárasztanák a világot az olcsó gépekkel

Az MIT professzorának kezdeményezésének megvalósításában a Google, az Advanced Micro Devices (AMD), a News Corp., a Red Hat és a BrightStar segítenek. Negroponte tervei szerint az első 15 milliós szériát követően 2007-ig 100-150 millió gépet gyártanának le, ami azért is jelentős szám, mivel a világban jelenlegi maximum 50 millió laptopot gyártanak egy évben. Elképzelhető, hogy a speciális gépek gyártási jogát a nonprofit cég értékesíti: számításaik szerint a harmadik fél által gyártott modellek 200 dolláros áron kerülhetnének piacra, amiből 20-30 dollárt forgatnának vissza az eredeti kezdeményezésbe.