Hajlékony képernyő a Samsungtól

Vágólapra másolva!
A dél-koreai gyártó olyan 7 collos képátlójú LCD képernyőt fejlesztett ki, amely a hagyományos megjelenítőktől eltérően nem üvegből, hanem műanyagból készül, így rendkívül hajlékony.
Vágólapra másolva!

A speciális képernyő első prototípusát a vállalat még januárban mutatta be, a napokban felfedett változat képátlója már kétszer akkora, mint elődjéé. A 640x480 pixeles felbontásra képes képernyőt a későbbiekben többek közt e-könyvek megjelenítésére szolgáló eszközökben lehet majd alkalmazni.

Az újfajta képernyő hasonlóképp funkcionál, mint a monitorokban, laptopokban és tévékben használatos LCD képernyők, de üveg helyett műanyaglapra építik rá, amely nem törik, hanem hajlik. A hajlékony megjelenítő kifejlesztése eddig 3 évet vett igénybe, ám azt még nem tudni, mikor kerülhet a boltokba az első olyan termék, amelyben már ezt alkalmazzák majd.

Más elven működő, de ugyancsak hajlékony képernyő prototípusát mutatta be idén a Philips az E-Ink céggel közösen. Az e-papírnak nevezett fejlesztés képpontjait fekete és fehér pigmentet tartalmazó mikrokapszulák alkotják, amelyekben a színezőanyag átlátszó folyadékban lebeg, és elektromos áram hatására emelkedik fel vagy süllyed le, megjelenítve vagy eltüntetve a képet. Az eszköz egyik fő előnye, hogy nem igényel háttérvilágítást, így rendkívül energiatakarékosan használható.