Takarékosságra fogta processzorait az AMD

Vágólapra másolva!
A lapkagyártó a jelenleg kapható processzorokat dolgozta át: a változtatás révén akár a jelenlegi kétharmadával fogyasztanak kevesebbet.
Vágólapra másolva!

A jelenlegi AMD-processzorok 89 wattos fogyasztásával szemben az új modellek 35-65 wattnál nem "esznek" majd többet - adta hírül a News.com. Ugyan a chipek ritkán érik el maximális teljesítményüket és áramfogyasztásukat, de a takarékosság a hétköznapi használat során is érvényesül.

A chipek takarékossága a laptopgyártók számára fontos, mivel a kisebb fogyasztás hosszabb akkumulátor-üzemidőt biztosít, és a processzorok így kevesebb helyet is foglalnak. A kisebb áramfelvétel ugyanis kisebb üzemi hőmérsékletet, és kevesebb hűtőbordát jelent.

Az AMD most az alapvetően asztali gépekbe szánt Athlon 64, az olcsóbb Sempron és Athlon X2 kétmagos lapkákból hozott ki takarékos változatot, amelyek a fogyasztástól eltekintve megegyeznek elődeikkel. Az új chipeknek még csak nagykereskedelmi ára ismert: a lapkagyártók ezresével árazzák be őket, de ennek alapján alig, 25-45 dollárral lesznek drágábbak elődeiknél. Az AMD még ebben a hónapban megkezdni az új modellek szállítását, és az első számítógépek még idén forgalomba kerülhetnek a takarékos chipekkel.