Új Apple laptopok: MacBook lett az iBookból

Vágólapra másolva!
Az új név mellett kötelezően Intel processzort, webkamerát és távirányítót kapott a kisebbik Apple-laptop is, amelyet feketében is lehet majd kapni.
Vágólapra másolva!

A MacBook Pro után megjelent az Apple kisebbik, eddig iBook néven forgalmazott laptopjának Intel processzoros változata is. Az új MacBook modell 13 hüvelykes kijelzővel készül majd, olcsóbb, 1000 dolláros változatába 1,83 gigahertzes, a drágábbik, 1300 dollárosba pedig 2 gigahertzes Core Duo processzor kerül. Magyarországon az eddigi adatok szerint 319 ezer forintos indulóártól lehet majd megvásárolni a modelleket.

Forrás: Apple
MacBook feketén-fehéren

Mint azt a korábbi inteles modelleknél már megszokhattuk, a cég a platformváltással együtt beépített webkamerával és a multimédiás szoftvereket vezérlő távirányítóval is ellátta a modellt. Az igazi újdonság az, hogy az újfajta Apple-gépek egyenfehér színével ellentétben az erősebb MacBookot feketében is lehet majd kapni, az alapmodellek 60 gigabájtos winchesteréhez képest 20 gigabájttal nagyobb háttértárral - 200 dolláros felárért.

Az új modellek körülbelül 2,35 kilogramm súlyúak, vastagságuk pedig alig több, mint 2,5 centiméter - vagyis jóval vékonyabbak, mint az előző modell. Az Apple sajtóanyaga szerint kijelzőjük fényereje 79 százalékkal nagyobb, mint elődjüké, az Intel-platform pedig ötszörös sebességnövekedést tesz lehetővé. A modellekben a vezeték nélküli wifi és Bluetooth-csatlakozó szériafelszerelés lesz, a DVD-íróért viszont változatlanul felárat kell majd fizetni.