Publikus, milyen PC-t igényel az új Windows

Vágólapra másolva!
Sajtóértesülések szerint a Microsoft csütörtökön fogja nyilvánosságra hozni új operációs rendszere, a Windows Vista milyen minimális konfiguráción futtatható, extra funkcióinak használatához pedig milyen hardverre van szükség.
Vágólapra másolva!

A redmondi székhelyű szoftvercég tájékoztatása szerint az új Windows operációs rendszer, a Vista alapfunkcióinak használatához egy legalább 800 megahertzes processzorral, fél gigabájt memóriával, és a Windows DirectX 9-es grafikus környezetét támogató videokártyára van szükség.

Nem könnyű kitalálni a rendszerigényt

Ahhoz azonban, hogy az új Windows Aero nevű új kezelőfelületének háromdimenziós effektusait is ki lehessen használni, izmosabb konfiguráció igényeltetik majd: legalább 1 gigahertzes processzor, 1 gigabájt memória, illetve egy olyan grafikus kártya, amelyet a Vistába épített új megjelenítőmotor is támogat, s legalább 128 megabájt saját memóriával rendelkezik.
A videokártya teljesítménye a korábbinál fontosabb szerepet tölt majd be az új Windows esetében, a látványeffektek megjelenítése az új operációs rendszer esetében ugyanis a grafikus lapkát, nem pedig a processzort terheli.

A rendszerigény meghatározását azonban tovább nehezíti, hogy a szükséges videokártya paraméterei annak függvényében is változnak, hogy a felhasználó egy vagy két monitort csatlakoztat-e PC-jéhez, illetve a szokásosnál nagyobb felbontásban működteti-e a megjelenítőket: ha igen, még több memóriával szerelt grafikus hardverre van szükség.

Az új PC-kre matrica kerül

A Vista megjelenése előtt számítógépet vásárlók tájékoztatása érdekében szoftvercég marketingprogramot indított, melynek keretében a gépek dobozán elhelyezett különböző matricák jelzik, az adott PC az új Windows mely funkcióit képes kihasználni. A Vista Capable, (azaz Vista-képes) jelölés azt jelenti, az adott masinán elindul a Windows Vista alapverziója. Ezzel szemben a Premium Ready (Prémium-kész) felirat olyan konfigurációkra kerülhet fel, amelyeken az új operációs rendszer minden funkciója - így az új grafikus felület is - használható, s többek közt DVD-olvasóval, hangkimenettel, 40 gigabájtosnál nagyobb merevlemezzel rendelkeznek, s képesek csatlakozni az internetre is.

Tuningolni segít a letölthető tanácsadó

A Vistára váltani kívánó PC-használók dolgát a szoftveróriás egy speciális segédprogrammal, az Upgrade Advisorral kívánja segíteni. Az ingyenes alkalmazás megvizsgálja a meglévő gép paramétereit, s kilistázza azokat a funkciókat, amelyet az adott gépen az új Windows nyújtani képes. Emellett a szoftver abban is segítséget nyújt a felhasználónak, hogy az adott PC-n milyen alkatrészeket kell bővíteni ahhoz, hogy a masina teljesen Vista-képessé váljon.