Vágólapra másolva!
Az énekesnő Nagy-Britanniában nemrég kiadott új albumán alkalmazott másolásvédelmi eljárás miatt sokan nem tudják meghallgatni az újonnan megvásárolt CD-t.
Vágólapra másolva!

A két héttel ezelőtt megjelent "White Lilies Island" című lemezzel kapcsolatosan felmerült problémák miatt a BMG külön erre a célra létrehozott telefonos ügyfélszolgálatot hozott létre. A Nagy-Britanniában 10 fontért, azaz körülbelül 4000 forintért forgalmazott albumot számos CD-, illetve DVD-lejátszó képtelen felismerni, illetve megfelelő minőségben lejátszani.

A BMG elmondta, hogy a nem vagy hibásan működő korongokat kicserélik, a kiadó szerint "a másolásvédelmi eljárás alkalmazásának egyes következményei előreláthatatlanok voltak", a technológia tesztjelleggel került fel a CD-kre és a fejlesztés szükséges része a fogyasztók válasza.

A CD-n alkalmazott adatvédelmi technológia lényege, hogy a lemezt a számítógép CD-meghajtója nem kezeli. A hanglemezipar az eljárás széleskörű használatával az albumok "rippelését", azaz az egyes zeneszámok számítógépre történő átvitelét és a CD-k hagyományos másolását kívánják megakadályozni. Az utóbbi hónapok folyamán különböző kiadók több új album néhány példányát látták el - tesztjelleggel - másolásvédelemmel, a "levédett" előadók között van Michael Jackson és az N'Snyc is. A nagy hanglemezkiadók számára jelentős bevételkiesést okoz a CD-k illegális másolása és a zenék online terjesztése az egyes fájlcsere-hálózatokon. A hanglemezipar szerint az elmúlt év során 80 százalékkal nőtt az eladott írható CD-k száma, ezzel párhuzamosan pedig a kiadott albumokat kevesebben vásárolták.

A jelenlegi tesztelési időszak után sor kerülhet a másolásvédett CD-k tömeges kibocsátására. A BMG nem nyilatkozott arról, hogy hány új Imbruglia-albumon található másolásvédelem, mint ahogy egyelőre azt sem tudni, hogy pontosan milyen típusú lejátszók nem kezelik a lemezt. A CD-n az izraeli Midbar Tech Cactus Data Shield elnevezésű adatvédelmi technológiája található. Az Amazon brit honlapján található termékinformáció szerint az albumon használt másolásvédelmi eljárás "befolyásolhatja a CD-k bizonyos számítógépes eszközökön történő lejátszását."

[origo]

Másolásvédett fiúbanda

Vita a jövő másolásvédett CD-iről

Lemásolhatatlan CD-vel kísérletezik a BMG