Felmondott az Xbox tervezője

Vágólapra másolva!
A Microsoft-konzol tervezésében és gyártásában kulcsszerepet betöltő Seamus Blackley három év után hagyja el a vállalatot.
Vágólapra másolva!

Blackley, akit gyakran az "Xbox atyjaként" emlegetnek, új területeken kíván tevékenykedni - áll a Microsoft, valamint a mérnök külön-külön kiadott, egyaránt szűkszavű sajtóközleményében. A korábban a DreamWorks szoftverfejlesztő részlegénél tevékenykedő Blackley három évvel ezelőtt érkezett a Microsofthoz. Az először a DirectX fejlesztésén dolgozó szakember nem sokkal ezt követően javasolta, hogy a Microsoft is szálljon be a konzolok piacára.

A tervező döntése azt követően került nyilvánosságra, hogy a Microsoft a kedvezőtlen piaci fogadtatás után kénytelen volt az eladási előrejelzéseket és a gyártási előirányzásokat csökkenteni.

Korábban:

Xbox: a dobozba zárt végtelen