Méteres LCD-tévé koreai stílusban

Vágólapra másolva!
Ha LCD televíziókról beszélünk, a gyártók egymást és néha saját magukat is felülmúlva igyekeznek egyre jobb képmegjelenítő technológiát alkalmazni és extralapos kialakítású készülékeket a piacra dobni. Ebben a vetélkedőben a Samsung LCD televíziói előkelő eredményekkel büszkélkedhetnek.
Vágólapra másolva!

Nem is olyan régen, 2002 szeptemberében a Samsung még úgy harangozta be legújabb, 40 collos, azaz 100 centiméteres képátlóval rendelkező LCD televízióját, mint a világ legnagyobb ilyen képmegjelenítési technológiát alkalmazó készülékét. A fejlesztések szárnyaló ütemére jellemző, hogy ma ezzel a mérettel szerencsés esetben is csak bronzérmes lehet, mivel 2002 karácsonya után már a gyár 54 collos modellje is a piacon volt. A képátló minden határon túli növelése mellett az LCD-k gyorsasága a másik kritikus kérdés. A legújabb 5. és 6. generációsfolyadék kristályos kijelzők válaszideje 16 és 12 milliszekundum környékén mozog, amely már elegendően gyors akár egy mozgalmas filmjelenet tökéletes és elmosódásmentes megjelenítéséhez is. Természetesen a szubjektív érzékelés jelentős szerepet játszik abban, hogy valóban elegendően gyorsnak látjuk-e a kijelzőt.


Kecses Neo-dizájn

Az általam eddig csak a hagyományos, katódsugárcsöves Samsung készülékeken látott, megújult Neo-dizájn formás kialakítását hirdető embléma új értelmet kapott, amikor megpillantottam a Samsung 58 milliméter vastagságú, LW40A13W jelű televízióját. Szándékosan használtam a televízió kifejezést, mivel a plazmakijelzőkkel ellentétben ebbe a keskeny berendezésbe belezsúfolták egy televízió összes funkcionális egységét. Sőt ennél még jóval többet is, de ne szaladjunk ennyire előre.

Samsung LW40A13W



Az egyedüli dolog, ami nincs a készülékbe integrálva, az LCD televízió tápegysége. Ez a speciális DC-csatlakozóval ellátott kiegészítő szolgáltatja a működéshez szükséges 28 voltos egyenfeszültséget. Ezáltal nemcsak könnyebbé válik a berendezés, de a túlmelegedéstől sem kell félni, mivel a tápegység meglehetősen sok hőt ad le. A mindössze 21,5 kilogrammos LCD tévét az opcionális fali tartók segítségével a nekünk tetsző helyre rögzíthetjük lakásunkban.