A jövő autóján dolgozik a Fiat és a Microsoft

Vágólapra másolva!
Beszédhanggal irányított számítógép állna a jövőben a személygépkocsik elektronikus rendszerének középpontjában, a szerelők pedig drót nélküli interneten keresztül a távolból is megvizsgálhatnák az autó bizonyos funkcióit.
Vágólapra másolva!

A jövőben beszéddel instruált központi számítógép tenné kényelmesebbé az autózást a Microsoft és a Fiat víziója szerint. A két társaság csütörtökön Milánóban írt alá hosszú távú megállapodást, mely célja a csúcstechnológiai eszközök gépkocsiba integrálása - adta hírül a Reuters. Az elképzelés középponti eleme a hanggal irányított fedélzeti számítógép, mely a rendszer összes elemét vezérelné. Ezek között egyebek mellett vezeték nélküli internetelérés, elektronikus személyi asszisztens szerepelne, de lehetőség nyílna arra is, hogy a vezető "elmondhassa" az autó zenelejátszójának, éppen mit akar hallgatni, vagy akár a távolban tartózkodó szerelő a hálózaton keresztül megvizsgálhatn a jármú elektronikus rendszerét.

A Fiat és a Microsoft egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy a koncepció mikorra válhat valósággá.